Aktuális

Egy drogos vallomása miatt került vissza a sittre G. Balázs

F. G.

2015. január 13. kedd 09:45

Ugyanaz a férfi tett terhelő vallomást egy gyilkossági ügyben a már jogerősen felmentett G. Balázsra, aki ügy­védjével kábítószert csempésztetett be magához a börtönbe.

G. Balázst 2012-ben bizonyíték hiányában mentette fel jogerősen a Pécsi Ítélőtábla a gyilkosság vádja alól. Azért állt bírája előtt, mert őt gyanúsították az ismert pécsi lemezlovas, Sztarek László megölésével.

Az ügyet azért kezdték tegnap újratárgyalni, mert a Pécsi Ítélőtábla levelet kapott az egyik elítélttől, G. Eriktől, aki azt mondta, hogy ő és Balázs ki akarták rabolni az áldozatot. – Drogot akartunk venni tőle, mivel jól ismert, beengedett a lakásba. Amíg én az értékek után kutattam, addig Balázs megölte a konyhában Lacit – olvasta fel a férfi vallomását a bíró.

Eriket jól ismerik a rendőrségen, ő volt az, akinek ügyvédje 2013 novemberében egy olyan levelet csempészett be a börtönbe, amelyben úgynevezett „biofű” vagyis szintetikus tudatmódosító szer volt elrejtve. Az ügyvéd pár héttel később rejtélyes körülmények között halálos mo­tor­bal­eset­ben meghalt, két héttel azelőtt, hogy az ügyvédi kamara tárgyalta volna az ügyét.

Az áldozat édesanyja, Sztarek Lászlóné szerint Balázs nem gyilkolt, de sokat tud a gyilkosságról és a valódi elkövetőkről. Balázst azzal vádolja az ügyészség, hogy Lacit egy olajsütővel többször fejbe verte, majd a padlóra kerülő férfi torkát egy késsel elvágta. Azután terelődött a férfira a gyanú, hogy megtalálták nála a sértett mobiltelefonját, de arra hivatkozott, hogy a készüléket találta.

További cikkek

Felvétel

Hűtlen pasiját akarta lebuktatni, szörnyű titkot fedezett fel

Jóslat

2028-tól 18 hónapig fog tartani egy év – állítja az időutazó

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Vitézy Dávid helyretette Karácsonyt villamosügyben

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 21.: Meglepő fordulatokat jeleznek a bolygók pénteken

origo.hu

Fontos hír érkezett a horvátországi autópályákról, ez érintheti a magyar pénztárcákat

hirtv.hu

Kamionbaleset miatt torlódik a forgalom az M0-son Pestszentimrénél

szon.hu

Tragédia: Elhunyt a nagykállói alapítvány elnöke

origo.hu

Nagy a baj a NASA szerint: bármikor becsapódhat egy aszteroida a Földbe

nemzetisport.hu

Női kézi NB I: a FTC játék nélkül megkapta a Szombathely elleni meccs pontjait

vg.hu

Visszavonulót fújt a forint

vg.hu

Hatékonyabb lehet az omikron ellen a Szputnyik a Pfizernél

origo.hu

Leállt egy baba légzése a kocsiban, az anyja berohant vele a tűzoltókhoz, és megtörtént a csoda

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a koronavírusos francia játékos kiszökött a szegedi karanténból – sajtóhír

origo.hu

Fontos határidő jár le ma a gyermeket nevelők adó-visszatérítésénél