Adrienn: Meg fog ölni a volt férjem!

bíróság
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 30. 04:10
Ki lehet heverni a szörnyű traumát? Adrienn és Tamás egy közös gyermek nevelésével próbál túllépni a múlton. A nő előző férje túszul ejtette és választás elé állította őket, melyikőjükkel végezzen.
M. S.

A bíróságon folytatódott a szigetszentmiklósi Vitamin Sziget zöldségesbolt mögött két éve lejátszódott családi dráma. A tegnapi tárgyaláson az ügy mindhárom főszereplője a könnyeivel küszködött, azon a 2013. júliusi napon örökre megváltozott az életük.

A Bors helyszíni tudósításban számolt be a túszejtő akcióról. Az elhagyott férj, P. Gyula nyolc alkalommal sütötte el 9 milliméteres Parabellumát, ám a csodával határos módon egyszer sem találta el menekülő feleségét, Adriennt. A nő új élettársát, K. Tamást kézen lőtte a felbőszült férj, akit ezután a TEK kommandósai ártalmatlanítottak.

Tegnap Adrienn tett vallomást a Budapest Környéki Törvényszéken. Adrienn és P. Gyula két kislányt nevelt, ám a nő szerint a kapcsolatuk 2011-ben kihűlt. Az asszony Tamás mellett lelte meg a boldogságot, ezt azonban P. Gyula képtelen volt elviselni.

– Elköltözése után Gyula többször felhívott az éjszaka közepén. A fegyverét kattogtatta a telefonba, és azt mondta, hogy vé­gez­ni fog magával, de még két embert magával visz – idézte fel a baljós előzményeket Adrienn. – 2013. július 25-én óvodába vittem a lányokat. Egyszerre csak megjelent Gyula, és a kocsimba ültetett. Tamás munkahelyéhez érve ki tudtam ugrani az autóból, segítségért kiáltoztam. Gyula rohant mögöttem, és többször rám lőtt. Egy golyó Tamás kezét találta el. Utána elrángatott a szántóföldre, és rám fogta a fegyverét. Kérleltem, hogy ne tegye meg, gondoljon a gyerekeinkre. Tomi tíz méterre állhatott tőlünk. Gyula azt mondta neki, hogy választhat: őt vagy engem lőjön le. Tomi akkor ezt mondta: itt va­gyok, inkább ve­lem végezz – mondta elfúló hangon Adrienn.

Dr. Szalay Csaba bíró megkérdezte az asszonytól: haragszik-e volt férjére, akarja-e megbüntetését. Adrienn azt válaszolta: nem haragot, hanem iszonyú félelmet érez. Akarja a büntetést, de rettegve gondol arra az időre, amikor volt férje kiszabadulhat.

– Be fogja fejezni, amit elkezdett – mondta remegve Adrienn.

A tárgyaláson kiderült: az asszony a túszdráma után feleségül ment új párjához, és gyermekkel is megajándékozta őt. K. Tamás nem akart nyilatkozni a Borsnak.

 

Tíz év múlva szabadulhat

P. Gyulát az ügyészség több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolja. Az ügytől független jogász, dr. Kamarás Péter szerint ennek a büntetési tétele 10-től 20 évig vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés. Enyhítő körülmény, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt, a büntetlen előéletű férfi aligha számíthat a legsúlyosabb büntetésre, jó magaviseletért pedig kedvezményekben részesülhet.

Jegyzetünk itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.