7 éves kisfia szállította haza a mattrészeg apját

részeg
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 09. 19:00
Olyan szinten cselekvőképtelenné itta magát kedvenc kocsmájában egy apuka, hogy 7 éves kisfiának kellett hazavinnie. Ezt nem is akárhogy, hanem egy háromkerekű teherautóval tette.
Bors

A kínai Jun Yu még csak 7 éves, de kötelességének érezte, hogy kihúzza édesapját egy szorult helyzetből. Az apa ugyanis csapott egy görbe estét, amelynek köszönhetően a sárga földig itta magát a dél-kínai Yizhou helyi kocsmájában, írja a Daily Star.

A kisfiú egy háromkerekű kisteherautóval ment a mattrészeg apjáért, akit - feltételezhetően segítséggel - betett a jármű rakományt szállító részébe, majd hazavezetett. A helyi lakosok nem akartak hinni a szemüknek, hogy a 7 éves vezet, az apának pedig csak kikandikál a lába a zöld vasszerkezetből.

Kínában 18 év alatti nem vezethet, de nem ritka, hogy a gyerekek már korábban segítik a szüleiket a járművezetésben, főleg mezőgazdasági munkák során a vidéki területeken. Ettől függetlenül a bírságot kap, aki lebukik, ahogy Jun Yu szülei is, hiszen a kissrác 20 kilométert hajtott egyedül, mindenféle engedély nélkül, s még fotó is készült róla.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.