173 évig várhat a gyilkosok pénzére Cozma apja

kártérítés
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 09. 04:10
Az agyonszúrt kézilabdás szülei hiába reménykednek, biztos, hogy Raffaelék börtönmunkájából gyakorlatilag egy fityinget sem láthatnak. A gyilkosok ha száz évig élnének se tudnák törleszteni a kártérítést.
H. Á., G. Zs.

Petre Cozma elkeseredetten nyilatkozott a napokban a magyar és a román sajtónak. Fiát, Marian Cozmát, az MKB Veszprém válogatott kézilabdázóját hat éve gyilkolták meg, a család azóta is gyászol. A lelki sebek mellett a szülők egészsége is leromlott, sőt súlyos anyagi gondokkal küzdenek.

Pedig nem kellene nyomorogniuk, hiszen jogerősen 211 millió forint kártérítésre kötelezték a kézilabdázó haláláért felelős öt embert (Raffael Sándort, Németh Győzőt és Sztojka Ivánt emberölésért, P. Gábort és B. Csabát testi sértésért ítélték el). Csakhogy ezt a pénzt jelen állás szerint aligha látják majd. Ha a börtönben végzett munkájuk utáni keresetükből kellene például kifizetniük a kártérítés fejenként rájuk eső részét (42,2 millió forintot), akkor ehhez fejenként 173 évig kellene félretenniük.

– Az elítéltek számára a büntetés-végrehajtási intézetekben kötelező dolgozni. Ez alól kivétel, ha egészségi állapota, vagy kora (fiatalkorú vagy nyugdíjas) ezt nem teszi lehetővé. Aki nem dolgozik, az általában oktatásban vagy képzésben vehet részt – tudta meg a Bors a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától, akik konkrét elítéltekkel kapcsolatban nem adhattak tájékoztatást.

A Bors úgy tudja, a 18 éves büntetését a szombathelyi börtönben töltő Raffael Sándor dobozokat hajtogat, amiért a többi elítélthez hasonlóan a mindenkori minimálbér egyharmadát, 33 835 forintot kapja meg. Ebből lejön naponta 450 forint rabtartásra. A fennmaradó körülbelül 20 ezer forintból vonják le az elítélt különböző kötelezettségeinek költségeit (bűnügyi költség, gyerektartás, kártérítés).

Mondjon le az állam a bűnügyi perköltségről!

Nem csak a munkabérből lehetne megfizetni a Cozma családnak járó kártérítést. Ügyvédjük, dr. Helmeczy László szerint ugyanis az elkövetőktől különböző nagy értékű vagyontárgyakat (ingatlanok, autók) zároltak, ezeket is el lehetne árverezni. Bonyolítja a helyzetet, hogy Raffaeléknek a mintegy 70 millió forintos bűnügyi költségeket is meg kell(ene) fizetniük. Ennek megtérítése megelőzi a kártérítését.

– Az államnak le kellene mondania a bűnügyi költségek követeléséről – véli Helmeczy.

Jótékonysági meccs lesz

Az MKB-MVM Veszprém február 8-án a játékos halálának hatodik évfordulóján jótékonysági meccset vív Cozma korábbi csapatával, a Dinamo Bucurestivel. A találkozó teljes bevételét a család megsegítésére ajánlják fel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.