Egyedül sétált haza a suliból Alice Gross, a 14 éves tini Nyugat-Londonban, amikor későbbi gyilkosának, Arnis Zalkans-nak megakadt rajta a szeme. A férfi egy darabig követte a lányt, majd egy elhagyatott területen berántotta egy csatornába. Itt meztelenre vetkőztette, a zokniján kívül mindent levett róla, megerőszakolta és megfojtotta. Ezután, mint aki jól végezte dolgát, bement egy közeli boltba és sört vásárolt magának, erről a belső kamera felvételeket is készített.
A bűntényt követő 30 órában három alkalommal is visszatért a helyszínre. Először csak letakargatta a lány maradványait, majd hozott egy fekete szemeteszsákot, s kerékpárral elvitte egy építkezésre, ahol újra elrejtette.
A nyomozók ekkorra már elindították a hajtóvadászatot a lány keresésére. De nem őt találták meg először, hanem négy héttel később a férfit - lógva egy parkban. Mint kiderült: Zalkans nemrég szabadult a börtönből, ahol 7 évig ült, mert megölte a feleségét, s úgy tűnik, most magával is végzett, írja a Daily Star.
Csak később bukkantak Alice maradványaira, amelyen megtalálták a férfi DNS-ét, így derült ki, hogy valójában ki végzett vele, de megválaszolatlan kérdések valószínűleg örökké maradnak a rémes bűntényben.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.