Borzalmas dolgot tettek az ártatlan kiscsikóval - 18+ fotó

állatkínzás
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 12. 21:00
A kiscsikó két hónapos volt, amikor jószándékú emberek rátaláltak: a szerencsétlen állat feje a kötőfékkel együtt növekedett, belevágva a húsába, mintha úgy született volna.
Bors

Szörnyű kínokat állt ki a kiscsikó: a szorosra húzott kötőfék a homlokába, a nyakszirtjébe, állkapcsába is úgy “beépült”, hogy az arccsontjaiban is kárt okozott. Star Herefordshire-ben élt, egy farmon.

Star tulajdonosát Pascale Musk-nak hívták, és állatkínzás miatt a bíróság előtt kellett felelnie a tettéért: három évre eltiltották attól, hogy lovakkal foglalkozzon, egy 2006-os brit állatvédelmi törvényre hivatkozva. Start, a kiscsikót egy kizárólag lovakkal foglalkozó, jótékonysági szervezet, a World Horse Welfare vette a gondjaiba.

– Egy állatnak se szabadna így szenvednie - mondta Nick White, a szervezet képviselője, aki kollégáival minden segítséget megadott, hogy méltó életet élhessen.

A kiscsikót megműtötték, eltávolították a húsába belenőtt kötőféket, és Bristolban, a jótékonysági szervezet egyik központi farmján helyezték el, ahol új otthonra talált. A 22 éves Charlotte Shepherd nyomon követte a sorsát a médiában, és boldog, hogy vele lehet.

– Annyira aranyos, mert mikor kimegyek a mezőre, hogy vele lehessek, jön a hívásomra. Ahhoz képest, amin keresztülment, egyszerűen csoda, hogy még mindig képes bízni az emberekben. Ő az én kis szupersztárom - mondta a nő.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.