A vécéhez láncolta fogyatékos gyermekét az anya

fogvatartotta
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 16. 20:00
Iszonyatos körülmények között tartotta fogva lányát egy lengyel asszony. A mentálisan sérült Aneta Pokorskia éveken keresztül élt egy pajtában, a házilag barkácsolt vécéhez láncolva.
Bors

Milyen anya az ilyen? Tehetjük fel a kérdést azután, hogy kiderült: a lengyel Maria Pokorskia több éven keresztül egy pajtába zárva tartotta saját lányát, a 25 éves Anetát. A szellemileg sérült lányra szörnyű állapotban találtak rá a rendőrök.

– Olyan volt az a pajta, mintha egy haláltábor lenne. Ürülék minden sarokban és szörnyű bűz. – idézi a Daily Mirror a lengyel Bochnia rendőrségének szóvivőjét.

A brit lap szerint az elmúlt időszakot a lány egy kis melléképületben, egy székből készült barkácsvécéhez bilincselve töltötte, ahol se víz, se fűtés nem volt. A szerencsétlen Anetát a hatóságok szakvéleménye alapján az alultápláltság mellett már a kiszáradás veszélye is fenyegette, húsa pedig comb- és fenéktájékon az embertelen körülmények között már rohadásnak indult, és ki tudja mi történik, ha nem találnak rá időben.

A lelketlen édesanya állítólag azért tartotta fogva lányát, mert már a saját rokonai is többször el akarták tőle venni, a rendőrség szerint azonban a nő nem beszámítható, így nem is tudnak vádat emelni ellene. Ugyanakkor a gyermekvédelmi hatóságnál belső vizsgálat indult, mivel Anetára éveken keresztül egyik munkatársuk sem nézett rá, holott tisztában voltak helyzetével.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.