Ne zárjon be vasárnap a pláza!

nyitva tartás
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 24. 09:30
Áremelkedések és elbocsátások várhatók a tervezett vasárnapi bezárás miatt – közölte a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége. Lássuk, mit mond a szervezet, s mit a vevők!
Bors

A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége 119 hipermarketet és hetvenezer embert képvisel. Nem mellékesen: kétmillió ember látogatja vasárnapi napon is e központokat.

– Piactorzító, igazságtalan és minden szakmai alapot nélkülöznek a vasárnapi üzletbezárás mellett érvelő nyilatkozatok, s álláspontjuk távol áll a gazdaság realitásaitól. Egy működő piacgazdaságban fejlesztésekkel, beruházásokkal, hatékonyságnöveléssel és ezek eredményeként versenyképes árakkal, valamint minőségi szolgáltatásokkal kell operálniuk a szereplőknek – mondta a Borsnak Balaton Judit, a szakmai szervezet főtitkára.

– E tényezők piacbefolyásoló jogalkotással történő helyettesítése nemcsak a versenytársakat, hanem a fogyasztókat károsítja meg. A nagyobb hatékonyságú, kedvelt üzletközpontokból a jelenleg is drágább és várható monopol helyzetük következtében még drágábbá váló kis üzletekbe kívánják terelni a forgalom egy részét. E beavatkozás néhány szereplőt kivéve mindenki a vásárlóknak és a költségvetésnek is káros. A benyújtott törvénytervezet a kereskedők, a munkavállalók és a családok szempontjából egyaránt diszkriminatív.

A tervezet a dolgozók tömegeit zárná el a munkavégzés és a jövedelemszerzés lehetőségétől, másokat viszont kiemelkedően kivételezett helyzetbe hozhat. A 400 négyzetméter alatti üzletek gyakorlatilag korlátlan nyitva tarthatósága nagymértékű beavatkozás a piaci viszonyokba, és rendkívül diszkriminatív is lenne. A tulajdonosok és segítő családtagjaik munkavégzésének feltételként szabása nem jelent komoly akadályt a kivételezett üzletek nyitva tartása tekintetében, mivel azt a tervezet meglehetősen tágan értelmezi, ezért egy-egy üzletre vonatkozóan a működtetés egyszerűen megoldható lenne.

A törvénytervezet vonatkozó pontja szerint kormányrendeletekkel gyakorlatilag minden korlátozás vagy komolyabb indoklás nélkül további, már négyzetméterhez vagy profilhoz sem kötött kivételek is bármikor tehetők.

A potenciális vásárlók közül a tervezet éppen az aktív, többkeresős, sokat dolgozó és családos emberek választási lehetőségeit korlátozná tömegesen. Akiknek viszont bármilyen okból nem szimpatikus vagy – élethelyzete miatt – nem szükséges a vasárnapi nyitva tartás, annak jelenleg sem kell élnie ezzel a lehetőséggel.

Elbocsátások és jövedelemcsökkenés lesz?

A vásárlók mellett az egyik legfontosabb és legdrasztikusabban érintett közösség a kiskereskedelemben dolgozók többszázezres tömege lenne. A munkáltatókat és üzemeltetőket képviselő szervezetek véleménye, hogy elfogadása esetén a tervezett intézkedés legalább 15 0000-20 000 dolgozó azonnali elbocsátását vonja maga után, további 15 0000-20 000 munkavállalót pedig a csökkenő bérek miatt érintene a változás hátrányosan.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.