Gyomorforgató dolgot művelt párja holttestével

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 06. 19:00
Az amerikai média csak úgy emlegeti: a 4Chan-gyilkos. A férfi ugyanis feltöltötte a 4Chan nevű fotómegosztó portálra barátnője vérbe fagyott holttestének képeit – miután minden valószínűség szerint ő végzett vele.
Bors

Őrizetbe vettek szerda este Oregon államban egy 33 éves amerikai férfit, mert azzal gyanúsítják, hogy meggyilkolta barátnőjét, majd a hulláról készített fotókat azon melegében posztolta az interneten. A sebekkel és karcolásokkal borított holttestet a nő lakásán találták meg előző este Seattle mellett, ahol az áldozat friss partnerével és gyilkosával lakott együtt.

A férfi tette után azt írta a neten, hogy azt akarja, hogy fogják el és öljék meg a rendőrök. Ehhez képest még elautózott meggyilkolt barátnőjének kocsijával 257 kilométert az oregoni Portland-be. Szerda reggel itt próbálták meg először feltartóztatni a rendőrök, de akkor még rövid autós üldözés után meg tudott lépni.

Az áldozat 13 éves fia azt mondta a nyomozóknak, hogy a tragédia előtti este csúnyán összeveszett az édesanyja a férfivel. A rendőrök a halott feje mellett megtalálták a jogosítványát, amire a „halál” szót írta valaki. Az ablakredőnyökön ez állt: „rossz hírek”. A falon az egyik képen: „Először ő ölt meg engem.”

A 4Chan egyébként onnan lehet ismerős, hogy a sztárok ellopott privát pucér képeit is ott tették közzé a hackerek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.