Elkepesztő, hogy esett teherbe hármasikrekkel

hármasikrek
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 18. 14:00
Egyáltalán nem készült az anyaságra az a brit nő, aki végül három ikerfiúnak adott életet. Az asszony azt hitte, mindent elkövetett annak érdekében, hogy ne essen teherbe. Tévedett.
Bors

A 22 éves Christie Fletcher először akkor kapott sokkot, mikor kiderült számára, hogy terhes. A még nagyobb meglepetés pedig akkor érte, mikor azt is megtudta, egyszerre három gyermek növekszik a hasában. A fiatal nő nem számított arra, hogy teherbe eshet, hiszen éveken keresztül fogamzásgátlót szedett.

Annak valószínűsége, hogy egy nő a tabletta mellett teherbe essen és hármasikrei legyenek, mindössze egy a 25 ezerhez – írja a Daily Mail. Ráadásul Feltcher fiai még csak nem is egypetéjűek, így az asszony nőgyógyászát is nagyon meglepte az eset.

A nő természetesen megtartotta a gyerekeket és elmondása szerint a legboldogabb embernek érzi magát a földön. Ám abban is biztos, hogy ezek után tényleg nem szeretne többé teherbe esni.

– Csak két kezem van és ennél több babám. Imádom őket, de nem vágyom többre. Viszont soha többé nem bízom meg a fogamzásgátló tablettában, most tutira fogok menni és megműttetem magam – mondta a ma már nagycsaládos asszony a riportereknek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.