Egy ezres a kerékpáros biztosítás

biztosítás
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 11. 13:15
Egyre több a kerékpáros Magyarországon, és a biciklis balesetek száma is ­folyamatosan emelkedik. Ha valakinek nincs biztosítása, és kárt okoz egy autósnak, akár több millió forintja is bánhatja. 2011-ben 1814, tavaly már 2004 személyi sérüléses balesetet okoztak a kerékpárosok.
Bors

Egy hazai biztosító most az autós kötelező biztosítás mellé a kerékpárra is megköthető biztosítást kínál, ami a család minden tagjára érvényes.

Mint azt a Bors megtudta, a kerékpáros biztosítás díja évente mindössze 990 forint, ám a hátrányok közé sorolható, hogy évente maximum egy alkalommal térít kétmil­lió forintig. Lapunk informá­ciója szerint a biztosító kedvező fogadtatás esetén külön biz­tosítást is árulna kerékpáro­soknak.

Önálló felelősségbiztosítást ugyanakkor már több biztosító is kínál bicikliseknek.

– A mi tagjainkat az éves tagdíj befizetése ellenében az egyik társaság automatikusan biztosítja, sőt károkozói biz­tosítás is tartozik hozzá – mondta a Borsnak László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, aki szerint tagjaik száma jelenleg már megközelíti az 1800 főt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.