Cuki: LEGO-kerekeket kapott a legyengült teknős

teknős
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 28. 22:00
LEGO-kerekeket kapott Blade, a görög szárazföldi teknős. A 127 grammos kis páncélos, aki a németországi Bielefeldben él, most már bátran „száguldozhat” gazdája, az 57 éves Iris Peste lakásában.
Bors

Egy állatorvos legózta össze és applikálta rá a teknősre a kerekeket, és ez életmentő volt az állat számára. A hüllőnek féregfertőzése volt és súlyos kálciumhiány is fellépett nála. Nem evett, már alig mozgott. A lábizmai elgyengültek, sorvadásnak indultak, a páncélja felpuhult.

– Augusztusban Blade megsínylette a kinti kifutójában a túl kevés napfényt és a túl sok nedvességet. Már nem bírta el a saját súlyát sem – mesélte a Bildnek gazdasszonya.

A 45 éves állatorvosnak, dr. Carsten Plischkének jött a mentőötlet: a „LEGO-kerekesszék”. A fia gyerekkori készletéből építette az alkalmatosságot, amit ráragasztott a teknős haspáncéljára. Így szabadon tudja mozgatni a lábait, és újra izmot építhet.

Már erősebbek is a lábai. A téli álma után – amit a hűtőszekrényben tölt el – remélhetőleg már kerekek nélkül járhat-kelhet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.