Beperelte a saját fiát a házibulikárokért az anya

kár
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 30. 18:00
Bár szülei megtiltották neki, durva házibulit rendezett odahaza egy fiatalember. A lakásban okozott károkért beperelte a saját anyja.
Bors

Alig húzták ki a lábukat a szülei a lakásból, a 24 éves Dennis már nyúlt is a telefonért, hogy összecsődítse a cimborákat egy fergeteges házibuliba. Ami úgy is sikerült. Anyja szerint túlságosan is fergetegesre. Olyannyira, hogy a keletkezett károkért beperelte a saját gyerekét és a haverjait.

A héten ott is ült a vádlottak padján anyuka kicsi szemefénye meg négy társa, köztük egy 20 éves egyetemista lány és egy 21 éves fiatalember, aki rendőr szeretne lenni, hogy feleljenek szándékos károkozásért. A házra ugyanis alig lehetett ráismerni a tavaly novemberi parti után. Dennis – a szülői tiltás dacára – tizenöt embert hívott meg, tíz üveg vodkát, mellé gyógynövényes snapszot és rengeteg sört vett.

Amikor 50 esztendős anyukája hazatért, a fürdőszobában össze-vissza karcolt tusolókád fogadta – a kár 1200 euró (370 ezer forint). A saját fiacskája rugdalt le csempéket egy helyütt a falról, egy haverja meg egy vázából dekorhomokot szórt szét a lakásban. A fürdőszobában is, ahová egyébként elbújt a lány a rendőrnek készülő fiúval szexelni, és állította, hogy amikor elhagyták a helyiséget, ott még minden rendben volt.

A bíróságnak a végén ez tök mindegy volt, az ügyet ugyanis jelentéktelenség okán ejtette. Az anya tajtékozva hagyta el a termet. Fia az eset óta már elköltözött otthonról – tudósít a Bild.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.