Anyjához hasonlóan vetette mélybe magát a nő

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 20. 09:00
Egy harmincas éveiben járó nő próbált meg véget vetni életének a szegedi Kereszttöltés utcában, amikor kiugrott ötödik emeleti lakásuk erkélyérôl.
Munkatársunktól

A nő a tízemeletes panelház elé, az éppen nem üzemelő egykori Hami falatozó teraszára zuhant. Tegnapi ottjártunkkor a tragédiára már csak a letört fa­ágak, valamint egy otthagyott kék orvosi gumikesztyű emlékeztetett.

A volt falatozó melletti trafik alkalmazottja szemtanúja volt az esetnek. Elmondta: a nő járt nála többször a trafikban, de annyira mélyen érintette őt a borzalom, hogy nem is akart nyilatkozni. Annyi azonban kiderült: a most kiugrott nő anyja tavasszal szintén a mélybe vetette magát teraszukról. Ő nem élte túl a zuhanást.

Beszéltünk egy harmadik emeleten lakó nővel, aki azt mondta, hogy egész nap otthon volt, ám a balesetből semmit sem érzékelt. A hatodikon lakó egyik férfi viszont tudott az esetről. – Az anyja halála után az édesapjával lakott a lakásban, férje, gyerekei nincsenek. Nem tudom, mi a foglalkozása, tudomásom szerint sok mindennel próbálkozott, de nem igazán jöttek be a számításai – magyarázta.

A nő, bár több tíz métert zuhant, túlélte, a falatozó teteje tompíthatta az esést. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegélyszámot! 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.