5,5 év börtön a feleségét halálra késelő férfinek

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 17. 17:35
A középmértéknél súlyosabb, 5 év 6 hónapos börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék hétfői nem jogerős ítéletében azt a férfit, aki a nyílt utcán késelte halálra feleségét 2012 októberében, a hajdú-bihari Ebesen - közölte a törvényszék szóvivője az MTI-vel.
Bors/MTI

Tatár Tímea hozzátette: a bíróság erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek M. Tibort.

A fiatal pár 2007-ben kötött házasságot és költözött Ebesre. A feleség idejét a háztartási teendők mellett a két gyermek nevelése töltötte ki.

A vádlott szerint "mintaházasság" volt az övék, ezt azonban a tanúk többsége cáfolta. Kapcsolatuk hónapokkal a bűncselekmény előtt feszültté vált, anyagi problémákkal küzdöttek, és a fiatal nőnek nagyon hiányzott a munkahelye is. Mindennapjaikat nehezítette az is, hogy a férj rendszeresen féltékenykedett, többször váratlanul megjelent otthon és ellenőrizte az asszonyt. 

A feleség többször felvetette a válás gondolatát, egy alkalommal pár napra külön is költöztek. Amikor a nő a válásról beszélt, a vádlott minden alkalommal indulatosan reagált és megfenyegette őt. 

A feszült viszonyt a vádlott azzal próbálta oldani, hogy kitalálta, vegyen lovasórákat a felesége. A bűncselekmény napján, 2012. október 6-án az asszony és az edző később érkezett meg a lovaglóleckéről, ami parázs vitát váltott ki, a férj ugyanis emiatt csak késve tudott munkába indulni. Munkahelyéről este többször is beszélt feleségével, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve hazament, és otthon félreérthetetlen helyzetben találta az asszonyt az edzővel. 

A férj heves indulatba jött, a férfit elzavarta, feleségével pedig hangos veszekedésbe kezdett. A nő megint a válással hozakodott elő. Közben a kicsik is felkeltek, és sírni kezdtek. A férfi próbálta megütni a nőt, majd felkapott a konyhából egy csontozókést és fehérneműben menekülő felesége után rohant. 

A nőt házuktól mintegy ötven méterre érte utol és előbb szemből, majd hátulról harmincötször megszúrta. Az orvos szakértő megállapította, hogy az asszony már a bántalmazás befejezése előtt meghalt. Az események gyorsaságát mutatja, hogy a bűncselekményt a férj a házasságtörés felfedezése utáni harmadik percben követte el. M. Tibor ezután kihívta a rendőrséget.

A bírósági eljárás során a sértett jogi képviselője felvetette, hogy előre kitervelt gyilkosságról lehet szó, amelyben a férj és a lovasedző összejátszott, a Nagy Antal vezette büntetőtanács azonban semmilyen erre utaló bizonyítékot nem talált. A Debreceni Törvényszék szerint egyértelmű, hogy a férjből a hónapokon át lappangó indulat tört elő, és elhomályosult tudatállapotban nyúlt a késhez.

A törvényszék azért szabott ki az ötéves középmértéket meghaladó büntetést, mert a súlyosító körülmények nagyobb arányban voltak jelen - indokolta a bíró. Legnyomatékosabb súlyosító körülményként azt értékelte a bíróság, hogy a vádlott megfosztott két kisgyermeket az édesanyjuktól.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész, a vádlott és a védő is három nap gondolkodási időt kért. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.