Nem vagyok szörny – mondja az eltorzult arcú férfi

felnőtt
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 09. 23:00
Nem vagyok szörny – mondja az 52 éves Reggie Bibbs, akire (ne kerteljünk!) rossz ránézni. Az Egyesült Államokban, Houstonban élő férfi a neurofibromatózis (NF) nevű daganatos betegségben szenved, aminek következtében felismerhetetlenné torzult az arca, és a teste másutt is tele van jóindulatú daganatokkal. Ezeket hiába operálják le, újra kinőnek.
Bors

Az édesanyjával együtt élő Reggie most kampányba kezdett, hogy elűzze az emberek félelmét a betegségtől és azoktól, akiket a kór sújt. Egész életében ugyanis a diáktársak, szomszédok, idegenek gúnyolódásától és pánikszerű reakcióitól szenvedett. Egy genetikai defekt miatt születésétől fogva hatalmas daganatok nőnek feje bal felén, ami teljesen eltorzítja arcát. A jobb karja is tele van szemölcsszerű tumorokkal, amik kellemetlenül viszketnek is.

Amikor világra jött, csak néhány kicsi volt belőlük a testén. Nyolc hónaposan vitte először édesanyja orvoshoz, és tesztek sora után kiderült: öt testvéréből hárman, sőt anyja is NF-es. De csak nála lettek egyre nagyobbak a daganatok, és hiába műtötték le őket, ismét kinőttek.

– Az iskolában senki sem akart mellém ülni. Az étkezdében étellel dobált meg egy konyhás – mesélte a férfi a Houston Chronicle nevű lapnak. Egyre inkább remeteéletet élt, alkalmi munkákat vállalt. Amikor 2006-ban meghalt az egyik fivére, mert az egyik NF-daganata rosszindulatú volt, besokallt és úgy döntött: nem rejtőzködik tovább, s dolgozni kezdett egy NF-alapítványnál.

Most turnéra indult barátaival, infobuszával, röplapjaival és pólóival. Akciójával, aminek a „Csak kérdezz nyugodtan!” címet adta, a betegségéről akarja informálni az embereket. Teljesen meg van hatva, mint mondja, vadidegenek rázzák a kezét, nők adnak puszit az arcára, mindenki nagyon kedves.

Megműttetni többé nem akarja magát. Azt vallja: Vagyok, amilyen vagyok.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.