Megmentőit keresi az 1956-os katona

1956
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 08. 12:45
Hivatalosan ma is a Magyar Honvédség sorkatonája a 78 éves Horváth Ferenc. Szeretné megtalálni azokat, akik 1956-ban segítették a szökésben.
Bors

Megszökött az oroszok őrizte pápai laktanyából Horváth Ferenc sorkatona, és Dániába ment. Most elhatározta: megkeresi azokat, akik egykor jót tettek vele. Huszonegy éves volt 1956-ban, a pápai híradós zászlóalj hadtápírnoka. A parancsnok már kiállította számára a leszerelésről szóló okmányokat, de közbejött a forradalom.

A laktanya a Nagy Imre-kormány mellett állt, a szovjet hadsereg november 4-én körbevette és másfél órán át lőtte a magyar katonákat. Ha Ferencet közvetlen parancsnoka, Bozsoki főhadnagy le nem húzza a földre a raktárak mellett, őt is eltalálják golyószóróval. A tisztek tárgyaltak, majd letették a fegyvert.

– Amikor híre ment, hogy a tiszteket hazaviszik a családjukhoz teherautón, néhányan elhatároztuk, megszökünk – idézi föl Ferenc.

– Felmásztunk a platóra, elbújtunk a pokróccal letakart padok alatt. Valahogy ezt észrevették, és rákiabáltak a fiúkra, akik leszálltak. Én nem mozdultam. Egy tiszt az én padomra ült, észrevehette, hogy ott vagyok, de nem szólt. Ő maradt utoljára fönn. Pápán van egy meredek utca, ahol a kocsi lépésben haladt. Ahogy odaértünk, rám szólt, hogy most ugorjak le, még a kis fabőröndömet is a kezembe adta. Nem láttam az arcát, ő sem az enyémet. Annyi eszem azért volt, hogy induláskor szerelőoverallt húztam az egyenruha fölé.

Átgyalogolt Ausztriába, majd a Dán Vöröskereszt jóvoltából, Dániába került. – Megáll a vonat Münchenben. Látom, hogy a másik vonat ablakában ott van Landesz Feri, a zászlóaljírnokunk, akit a forradalom előtt hazaengedtek Győrbe megnősülni. Át­kiabáltunk egymásnak, csoda volt! Ők a feleségével Kanadába mentek, biztattak, tartsak velük, de engem már létszámba vettek a dánok.

Végül Horváth Ferenc jól járt Dániával: egy bankban helyezkedett el, továbbtanult, dán állampolgár lett. De a múlt kísérti: szeretne kezet fogni Landesz Ferenccel, a tiszttel, aki nem árulta el, Bozsoki főhadnaggyal, hogy megköszönje, amit érte tettek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.