Hivatalos: szombattól kaszálhat milliárdokat a gigalottón

euro-jackpot
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 02. 19:09
Szombaton csatlakozik Magyarország az új európai lottójátékhoz, a giganyeremény akár 27 milliárd forint is lehet.
Bors

14 európai ország után október 4-től Magyarországon is kapható lesz az egyik legnépszerűbb nemzetközi lottójáték. Garantált 10 millió, de akár 90 millió euró bruttó nyeremény, nemzetközi háttér, több millió játékos hetente. Indul az Eurojackpot – közölte a Szerencsejáték Zrt. A játék indulásáról korábban már a Bors is beszámolt, de most végre hivatalos tájékoztatást is kaptunk róla.

A garantált heti várható legkisebb főnyereménye is csábító: bruttó 10 millió euróról (3 milliárd forint) indul, amely akár 90 millió euróig (27 milliárd forint) halmozódhat.

A játék kimondottan egyszerű, két mezőt kell kitölteni: az "A" mezőben 50 számból kell megjelölni ötöt, míg a "B" mezőben 10 számból kell megjelölni kettőt. Nyerni már 2+1 vagy 1+2 találattal lehet, a telitalálathoz értelemszerűen mind az 5+2 számot kell eltalálni.

A sorsolást hetente egyszer, pénteken 21 óra és 22 óra között tartják Finnországban, Helsinkiben. Magyarországon az eredmények a szerencsejatek.hu-ról lesznek elérhetők. Egyes tagországokban külön helyi show-műsorban közvetítik a finnországi sorsolást.

Horvátországban szépségmodell, Finnországban Hollywoodban is megfordult színésznő, Norvégiában pedig egy pornószakmát megjárt modell is vezetett sorsolási műsort.

Szlovéniában és Horvátországban is gazdára talált egy rekord összeg, de a valaha volt legnagyobb főnyereményt, 61 millió eurót egy finnországi nő nyerte meg. Átszámítva ez 19 milliárd forintot jelent, ami gigászi összeg, a legdrágább szállodákban is több évig élhetne belőle a nyertes, de tengerparti villára vagy luxusautókra is telne belőle.

Változó, hogy ki mire költi a főnyereményt: volt, aki a helyi fociklubba fektetett, más a helyi közösség támogatását tartotta fontosnak. Az biztos, hogy még a legkisebb, bruttó 10 millió eurós főnyereményből is kényelmesen éldegélhet a szerencsés nyertes. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.