Lewinsky a Forbes magazin egy philadelphiai rendezvényén kijelentette, hogy mivel önmagát is az internetes megfélemlítés áldozatának tekinti, szeretne másoknak segíteni a túlélésben és „értelmet adni a múltjának”. Elmondta, hogy a Clintonnal folytatott kapcsolatának lelepleződésekor nem voltak még ugyan közösségi oldalalak, de már akkor is léteztek kommentálható online pletyka- és szórakoztató magazinok, és létezett már az e-mail is. Úgy vélekedett, hogy az ő ügye miatt jött létre a közösségi média első pillanata, és hogy ő volt az online zaklatások nulladik páciense.
Kitért fehér házi gyakornokoskodásának idejére, amikor 22 éves és – mint mondta – átlagon felül romantikus volt: – Beleszerettem a főnökömbe, ahogy a 22 évesek szoktak. Ez előfordul. De az én főnököm az Egyesült Államok elnöke volt. Ilyesmi talán ritkábban fordul elő. Most mindezt sok ok miatt sajnálom, amelyek közül nem a legutolsó, hogy emberek sérüléseket szenvedtek. Úgy gondolom, hogy ez sosincs rendben – így Lewinsky, aki időközben megszerezte a London School of Economics mesterfokozatát és kézitáska-tervezőként is kipróbálta magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.