Tragédia: belehalt az iskolától való rettegésbe a lány

egyetem
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 08. 21:00
Nem vették komolyan az orvosok annak az amerikai egyetemistának a panaszait, aki brutális pánikrohamai miatt kereste fel őket. A lányt az iskolai feladatok készítették ki, szorongása pedig végül megölte.
Bors

A 21 éves Martha Sangster vélhetően azért hunyt el, mert az orvosok nem vették komolyan. A Daily Mail információi szerint a lány annyira félt az egyetemi elvárásoktól, hogy pánikbeteg lett. Mivel nem kapott megfelelő segítséget és ellátást, a betegség annyira elhatalmasodott rajta, hogy belehalt.

A lánynál ugyanis az extrém szorongás asztmát idézett elő, és ahogy romlott az állapota, egyre többször fuldoklott. Bár a szakemberek felírtak neki inhalálót, ez nem volt elég. Egy egyetemi buli után egyedül ment haza és többé nem látták élve. Másnap holtan találták, a boncolás pedig megállapította, hogy a halálát fulladás okozta, amit vélhetően egy pánikroham váltott ki.

A diáklány barátai a elmondták, sokszor érezték Sangsteren, hogy furcsán viselkedik, és néha panaszkodott arra, hogy pánikrohamai vannak, de senki nem tudta, mennyire súlyos a helyzet. A lány egyik orvosa mondta el a rendőröknek, hogy az egyetemista hónapokkal a halála előtt felkereste és arról beszélt neki, hogy betegesen retteg az iskolától, az elvárásoktól és a vizsgáktól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.