Kislánya üzent a túlvilágról Renátának

médium
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 27. 09:00
Egy elhunytakat érzékelő médium, Diamond által üzent édesanyjának a kétévesen elhalálozott Gloria Hanna. Legalábbis így gondolja a váci Horváth Renáta.
Balajti Péter

Képtelen volt tovább Mexikóban élni Horváth Renáta, ahol kisebbik lányát, Gloria Hannát elveszítette. A pici a második életévét sem töltötte még be. – Azt hittem, ha hazajövök, valamivel könnyebb lesz, hiszen Mexikóban minden rá emlékeztetett. De a gyász elkísért. Ezért is akartam elmenni Diamond szeánszára, de végül nem sikerült. Másnap viszont felhívott, hogy az este készült egyik fotón a kislányom arcát látja. Megnéztem a képet, és megdöbbentem: a bal kezénél lévő gyertya felett ott vannak az én kicsikém arcának a körvonalai. Ezek után találkoztunk, és olyanokat mondott nekem, amiket csak a lányom és én tudhattunk. Beszélt a kislányom kedvenc ruhájáról, a műtéteiről, a halálát okozó műhibáról. S ahogy az életben, a közvetítés során is mamának szólított, nem pedig anyának – emlékszik az édesanya, aki próbálja megfogadni lánya üzenetét.

 – Azt mondta, szeret, köszöni, hogy a gyermekem lehetett, s foglalkozzak többet a nővérével, a tizenegy éves Noémivel, akinek szintén fáj az ő hiánya. Azt hittem, megőrültem, amikor Mexikóban a kislányom halála után egy hónapon át, egészen a szülinapjáig le- és felkapcsolódott a villany, anélkül, hogy bárki hozzányúlt volna. Erről nem beszéltem senkinek, de Diamond közvetítése óta már értem.

Diamond sosem idéz meg senkit szándékosan. – Nem én választom a lelkeket, ők találnak meg engem – állítja. – Fájdalmas kötelességemnek érzem, hogy ilyen helyzetekben segítsek, és ezért sosem fogadok el pénzt. Döbbenetes megtapasztalni a lélek halhatatlanságát. Megindít a síron túl átívelő szeretet hatalma, ahogy erőt ad az élőknek a gyász feldolgozásához. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.