Húszéves lányért törte át a falat a szexragadozó

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 18. 21:00
Jemma Rixont kezelés alatt álló támadója kényszerítette rá, hogy a mosdóablakon át meneküljön egy angliai szociális otthon lakásából. A hétméteres zuhanás következtében ideiglenesen lebénult a gondozónő. 
Bors

A megvadult szexragadozó egy székkel próbálta áttörni a falat, hogy bejusson a húszéves lányhoz és kielégítse vágyait. Az egész olyan volt, mint a baltás jelenet a Ragyogás című filmből - írja a Mirror.

Jenna egyedül dolgozott az éjszakai műszakban, amikor az eset történt. Hat ember volt rábízva, az egyik közülük Craig Cantwell volt, akit ítéltek már el erőszakos cselekedetért. - Nem lett volna szabad magamra hagyni hat, mentálisan sérült bentlakóval - mondta a hölgy. - Az egész a feletteseim hibája - folytatta.

Ez történt: az elkövető fejfájásra panaszkodott, ezért Jenna fájdalomcsillapítót vitt fel a szobájába. Amíg a lány nem figyelt, a férfi barikádot húzott a kijárat elé. - Hirtelen felém ugrott, többször megütött, és azt mondta menjek be a fürdőszobába, toljam le a nadrágom és pucsítsak be - mondta elcsukló hangon a nővér.

Szerencsére Jennának sikerült kiszabadulni a csapdából, és bezárkózni a fürdőszobába. Azonban itt sem volt biztonságban, ugyanis Craig egy székkel kezdett lyukat ütni a falon. - Tudtam, hogy egy esélyem van, ha kiugrok az ablakon - jelentette ki a bátor lány.

- Eltört két csigolyája, a lába és kificamodott a nyaka - nyilatkozta az orvos az áldozat állapotáról. A doktorok biztosak benne, hogy legalább két hétig a kórházban kell maradnia.

A merénylőt őrizetbe vette a rendőrség.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.