Együtt éhezett kutyáival a gazdag osztrák pár

infúzió
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 19. 05:20
Tizenegy argentin dogjával együtt éhezett egy Magyarországon élő osztrák házaspár. Claudia és Gerhard évekkel ezelőtt költözött Romándra, de a jómódot azóta felváltotta a nyomor, ennivalóra sem tellett már. Csont és bőr kutyáikat állatvédők menekítették el.
H. Á., G. Cs.

Az éhhaláltól mentett meg tizenegy argentin dogot egy állatvédő szervezet.

– Hónapok óta éhezhettek, csont és bőr az összes, csoda, hogy még élnek. A napokban menekítettük ki őket, most menhelyen, illetve állatkórházban vannak. Három állapota kritikus, közülük eggyé, Parsifalé életveszélyes, ő most is infúzióra van kötve – számolt be az eseményekről Gagyor Ramóna, a Segíts, hogy élhessünk Állatvédelmi Alapítvány önkéntese.

A kutyák egy osztrák házaspár tulajdonában voltak: Gerhard és Claudia évekkel ezelőtt költözött a Győr melletti aprócska faluba, Romándra.

– Korábban jómódban éltek, a férfi egy osztrák reptéren dolgozott. A házukon is látszott, hogy egykor dúskáltak, most is tiszta, rendezett volt minden, csak éppen elfogyott a pénz, mióta kirúgták a férfit. Most állataikhoz hasonlóan ők is éheznek, nekik is vittünk élelmet. A kutyák megmenekültek, még egy ló maradt velük, de ő, mivel tud legelni, nincs akkora veszélyben, mint korábban a dogok.

Hála az állatvédőknek, a kutyák talán megmenekülhetnek.

– Hónapokig tarthat, mire felépülnek, most annyira ki vannak éhezve, hogy bármit megennének, ami a közelükbe kerül. Alig tudnak lábra állni – mondja Ramóna. A dogok egyelőre gondos ápolást igényelnek, csak ezután lehet őket örökbe fogadni, de az alapítvány addig is várja a segítséget.

 

Örülnek a romándiak

A Kisalföld felkereste a romándi osztrák házaspárt, de nem kívántak nyilatkozni. A falubeliek a megyei napilapnak elmondták: korábban sok gondot okoztak a „sógorok” a faluban.

– A kutyák gyakran kiszöktek, volt, hogy megtámadták a tacskómat is, vagy egymást marták. Előfordult, hogy az egész falu összesereglett a házuk előtt az ilyen esetek miatt – meséli az egyikük. Azt is elmondták: a házaspárnak korábban több lova is volt, de kettő elpusztult. – Az önkormányzatnak kellett elvitetnie a tetemeket, mert azt sem tették meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.