Egy budai bevásárlóközpontnál teszteltük, a fiatal vagy az idős hölgynek segítenek többen átcipelni a zebrán a vaskos bőröndöket. Rossz hírünk van, egyiknek sem…
Bianka
11.00 Délelőtt 11 órakor az első beépített alanyunk, Bianka lépett „akcióba”. Látványos gúlát épített a bőröndökből és láthatóan bizonytalanul téblábolt a zebránál. Semmi. Egy idősebb úr némi szánalommal az arcán rápillant, aztán átmegy a zebrán.
11.10 Rá-rá néznek, de inkább az alakja miatt. A zebra túloldaláról érkezők is kiszúrják maguknak, van, aki vállat vonva megy tovább.
11.15 Bianka megunja a helyzetet, inkább totyogósan megindul a zebrán a két bőrönddel. Hátha... Nincs hátha, rá sem hederítenek…
11.20 Csoda történt! Egy kék sapkás férfi megáll mellette. Az egyik bőröndért nyúl, hogy segítsen. Aztán, mikor megtudja, hogy ez csak egy teszt volt, de jól vizsgázott, kikéri magának, csaknem elküldi melegebb éghajlatra Biankát. De ő legalább segíteni próbált.
Ilona
11.25 A fiatal lány nem sok sikerrel járt, talán majd Ilona, a második tesztalanyunk, őt az utcán kértünk fel a tesztre, amit örömmel vállalt. Előre szól, ne várjunk sok jót, de rajta nem fog múlni, eljátssza, hogy szenved a bőröndökkel.
11.30 Egy csinos lány áll mellette a zebrán, mobilozik, fel sem néz. Senki sem foglalkozik vele, ezért főszereplőnk elindul a zebrán a két „súlyos” bőrönddel.
11.35 A hatás? Letaglózó. Hiába csinál úgy, mintha majd leszakadna a két keze (lehet, hogy az érdekesebb lett volna a járókelőknek?), nem foglalkoznak vele. Fel-alá jár szegény a zebrán, de semmi nem történik.
11.40 Jobbnak látjuk, ha befejezi az akciót, nincs sok értelme. Ilona pedig jön és értékel: – Negyvenöt éve a szociális ágazatban dolgozom, de az utóbbi két-háromban tragikus változást tapasztalok. Az emberekben egyre kevesebb az empátia, az együttérzés, csak rohannak a pénz után. Szinte biztos voltam benne, hogy senki nem siet a segítségemre. Sajnos igazam lett…
