Bírja a mosást az új tízezres

tízezres
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 02. 10:00
A teljes forintállományt megújítja a Magyar Nemzeti Bank (MNB), igaz, egyelőre a régi bankjegyek is forgalomban maradnak. Az új bankók kibírták a mosástesztet, de az alelnök azért nem ajánlja, hogy benne hagyjuk a nadrágzsebben.
Bors

Új forintot vezet be az MNB, azaz a Magyar Nemzeti Bank! No nem kell mindjárt drasztikus változásokra gondolni: inkább csak ráncfelvarrásról van szó. Az első bankjegyek, a tízezresek már mától hivatalos fizetőeszköznek minősülnek, de az emberek csak december elejétől találkozhatnak velük, elterjedésükre pedig a jövő évig várni kell.

Az MNB szerint 2018-ig minden címletből legyártják az új változatot, de a régiek is forgalomban maradnak, a kivezetésükről később döntenek.

Ez azt is jelenti, hogy hamarosan minden bankjegyen ott fog virítani Matolcsy György elnök „Matyi”-szerű aláírása. De nem ez indokolta a cserét, ugyanis a jegybank szakemberei már 2009 óta dolgoznak az új forintokon, ugyanis tizenöt évente szokás lecserélni a pénzeket. A mostaniak 1997 óta vannak „hivatalban”, így érett már a csere. Az új bankjegyek ki­adá­sá­nak összköltsége 15-20 milliárd forintot tesz majd ki. Elsősorban a hamisítás miatt van szükség a cserére, ami viszont mindössze 30 millió forintos kárt jelent évente.

Ami változik

Egyelőre az új tízezresnek készült el a mintapéldánya, ez sokkal lilább, mint elődje, de látni némi változást a kiné­zetén is. Nem nyúltak viszont Szent Istvánhoz és az esztergomi látképhez. A portrék az összes bankjegy estében maradnak. Tapintásra is meg lehet majd különböztetni a címleteket egymástól, de színben is harsányabbak lesznek a gyengén látók érdekében.

Minden teszten átment

Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke a Bors kérdésére elárulta: az új bankjegyeket hideg és meleg vizes, illetve áztatásos tesztnek is alávetették, jól bírta mindet. Ennek ellenére Gerhardt azt tanácsolja, hogy ne hagyjuk a bankjegyeket a nadrágzsebben mosás előtt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.