8:50-kor, a reggeli csúcsforgalom végén megbénült a föld alatti közlekedés Perth városában. A Stirling állomáson beszálló utasok közül egy férfinak ugyanis becsúszott a lába a metrószerelvény és a peron közé. Az illető bal lába egy szempillantás alatt combnyakig eltűnt a kocsi alatt.
A mögötte lévő utas azonnal értesítette a biztonságiakat, így a vonat nem indult el, és az ajtók sem zárultak be. Az 10000 tonnás jármű azonban továbbra is szorította a férfi lábát. Végül az segített, hogy az egyre több metróhoz érkező utas összefogott, s együtt próbálták megbillenteni a súlyos szerelvényt. A sokadik nekirugaszkodásra ez sikerült is.
Bár a helyszínre hívták a mentőket, a férfi végtagja sértetlen maradt, így nem kellett kórházba szállítani, írja a Mirror.
David Hynes, a közlekedési társaság szóvivője az ABC-n keresztül mondott köszönetet a személyzetnek és az utasoknak, akik segítettek kiszabadítani a bajba jutott férfit. Hozzátette: az összefogás nélkül nagyon súlyos sérülés is történhetett volna.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.