Megható: anya lesz a nő, aki lebénult a lánybúcsúján

lebénult
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 20. 05:00
Egy pillanat alatt tragikusba fordult a vidám hangulat, amikor Rachelle Friedman lebénult a saját lánybúcsúján egy meggondolatlan mozdulat miatt. A nő azonban egyetlen pillanatra sem vesztette el az életkedvét a baleset után sem. És most teljesül egyik legnagyobb vágya: anya lesz. Ezt ő maga tette közzé boldogan a Facebook-oldalán.
Bors

A most 28 esztendős, Knightdale-ben (Észak-Karolina, USA) élő Rachelle sorsa sokakat megrázott több mint négy évvel ezelőtt. Az esküvője előtt került kerekes székbe, mert 2010 májusában, a lánybúcsúján egy barátnője viccből belelökte a sekély kerti medencébe. Olyan szerencsétlenül esett, hogy beverte a fejét, és mellkastól lefelé lebénult. Ám Rachelle nem taszította el a „tettest”, nem szakította meg vele a barátságot. Sőt, a barátnők valamennyien paktumot kötöttek: soha nem derülhet ki, ki volt közülük az, aki az ártatlan tréfának szánt mozdulatot elkövette.


Pedig a baleset után férjhez ment Rachelle-nek – akinek idén tavasszal könyve is megjelent – nem csak a lebénulását kellett feldolgoznia, hanem azt is, hogy egyik legnagyobb vágya, az anyaság fényévekre került tőle. A gyógyszerek ugyanis, amiket szednie kell, nem teszik lehetővé, hogy teherbe essen. Így aztán hosszas gondolkodás után egyetlen megoldás maradt a párnak: valaki másnak kell kihordania a gyereküket.


Erre végül is az ifjú feleség egyik egyetemi barátnője, Laurel Humes vállalkozott: júliusban beültették neki Rachelle petesejtjét, amit laboratóriumi körülmények között termékenyítettek meg Chris, a férje spermájával. Persze rögtön meg is indult a spekulálás, hogy tán Laurel az, aki belökte Rachelle-t a medencébe, és most így akarja jóvátenni bűnét. Pláne, hogy a leendő anya a Daily Mail-nek csak annyit árult el nagy titokzatosan, hogy a barátnő, aki meglökte, „jelentősen segítette az anyasághoz vezető úton”.

– Tudom, hogy Chris és Rachelle nagyszerű szülők lesznek, és már alig várom, hogy láthassam az arcukat, amikor a kicsi megérkezik – így a béranya. A szülés napját jövő április 19-ére írták ki, ezt maga Rachelle tette közzé Facebookján, és egyből posztolta is az első családi fotót férjével, illetve a magzat ultrahangos képével.


Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.