A – képek tanúsága szerint – mellbimbópiercingekkel és tetoválásokkal (is) ékesített titkárnő szorgos és megbízható munkaerő volt a svájci szövetségi parlamentben. Nem ezzel volt tehát a baj, hanem azzal, hogy rendszeresen pikáns portrékat posztolt az azóta már törölt Twitter-oldalán, amiket munkahelyén, a svájci államszövetség és közélet „szentélyében” készített. Sokan szerették: 11 700 követője lett, ennél több csak két svájci politikusnak van.
Most, hogy kipattant a botrány, kiderült: mellékállásban amatőr pornórövidfilmekkel keresett plusz pénzt magának. Havi százezer látogatót vonzó személyes honlapja szerint már több mint 200 videóban szerepelt. A weblapon egyébként „erkölcstelennek, kapzsinak és pimasznak” titulálja önmagát. És mint a Neue Zürcher Zeitungnak elmondta: nem lát kibékíthetetlen ellentétet a „komoly” és a szexmunkája között.
Az országgyűlési hivatal azonban a botrány kirobbanása után egy nappal felfüggesztette állásából munkatársát, mert úgy látja, ez nem fér össze a parlament jó hírével és a hölgy munkakörével. Az intézkedés a vizsgálat lezárultáig és a „személyi konzekvenciák levonásáig” van érvényben, ami felől nem sok kétségünk lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.