Két exzsarut fogott el a kommandó

elfogás
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 07. 16:00
Két egykori rendőrt fogtak el a TEK kommandósai. Egyikük, L. Ferenc rendszeresen szakértőként nyilatkozott a televízióban. A gyanú szerint milliókat vett át rendőrségi nyilvántartási adatok megszerzéséért cserében.
Bors

A Budapesti Nyomozó Ügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt szerdán gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett két volt budapesti nyomozót - közölte a Borssal dr. Szoboszlai-Szász Richárd, fővárosi főügyészhelyettes.

A megalapozott gyanú szerint, a két férfi 2013 évben arra hivatkozással vett át több millió forintnak megfelelő összeget egy civil személytől, hogy hivatalos személyeket megvesztegetve különböző rendőrségi nyilvántartási adatokat, információkat szereznek meg a részére.

A budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség, valamint a Terrorelhárítási Központ közreműködésével - házkutatásokkal is egybekötött - akciót hajtottak végre a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható egykori nyomozók elfogása érdekében.

A házkutatások során az ügyészek olyan bizonyítékokat foglaltak le, amelyek a fenti bűncselekmény gyanúját alátámasztották.

Az ügyészség elrendelte a két gyanúsított őrizetbe vételét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.