Aktuális

Hohenzollern hercegnél főkomornyik László

Szekeres Tamás

2014. augusztus 22. péntek 12:30

Ajánlólevél helyett személyes találkozást kért Donatus von Hohenzollern herceg Török Lászlótól. A magyar férfi nemcsak a fenség bizalmát, de a bizalmi állást is elnyerte.

Török László három évvel ezelőtt fordított hátat a hazájának – mint sok honfitársa –, s meg sem állt Londonig. Ott aztán minden volt, csak akasztott ember nem, míg egy nap rámosolygott a szerencse.

Miért ment el itthonról 2011-ben?

Nem kell semmi különösre gondolni, nem tudtam normálisan megélni.

Fix állás várta odakint?

Szó sincs róla, jó ideig alkalmi munkákból éltem. Voltam többek között raktári melós – az árukat készítettem elő szállításra –, konyhai segédmunkás, idősgondozó, részmunkaidős irodatakarító, legutoljára meg egy autószalonban mostam, takarítottam az eladása szánt autókat.

Mennyit lehetett ilyen „álomállásokkal” keresni?

Mondjuk a minimálbér környékén. Ehhez képest nyilván óriási előrelépés egy hercegnél szolgálni. Sokkal jobb munka természetesen, és anyagilag is kedvezőbb. Most körülbelül annyit kapok, mint egy fiatal banki alkalmazott, de a béremen és a szabadságon kívül nem jár más juttatás.

Árulja már el, hogy lehet egy ilyen állást megcsípni?

Az itteni legnagyobb hirdetési portálon láttam az ajánlatot, és jelentkeztem rá. Mire a herceg a fejére csapott, s azt mondta: ez a fiú kell nekem! Őszintén szólva magam sem tudom, miért pont én kellettem neki. Itt szinte minden munkaterületen jól jön egy ajánlólevél, az elit körökben pedig csak befolyásos ember támogatásával nyerhető el egy bizalmi állás. Mégis a herceg az önéletrajzom elolvasása után csak rám volt kíváncsi, én győzködtem, hogy nézze meg az erkölcsi bizonyítványaimat és az útlevelemet.

Mifelénk kevés főnemes rohangál, ezért kérdem: milyen ember az Angliába szakadt Hohenzollern?

Nincsenek különleges hóbortjai, kifejezetten családias hangulatra törekszik, s ha az ajtaja nyitva áll, bármikor bemehetek hozzá. Ugyanakkor arra kért, hogy társaságban – ahogy ez errefelé szokásos – fenségnek nevezzem, négyszemközt szólíthatom uramnak is.

Milyen napirend szerint él a főherceg?

Német lévén szereti és elvárja a rendet, a precizitást. Késôn ébred, viszont éjbe nyúlóan dolgozik. A német iparmágnás családból származó felesége két éve meghalt, azóta a kutyáival tölti a szabadidejét. Igaz, most már itt a nyári fogadások időszaka, amikor élettel és fontos vendégekkel telnek meg az ódon falak.

Önnek pontosan mi a feladata a házban?

Az angliai birtokon egy mesterszakács főz rá, van egy gondnok és két kertész, én meg felszolgálok, illetve a hatalmas épületben – ami olyan, mintha egy múzeumban élnék – a személyes tárgyak között tartok rendet. Ha viszont a frankfurti rezidenciába látogatunk, mint most, akkor a méregdrága Mercedes terepjáróján fuvarozom, és a konyhát is én viszem.

Hűha, nem lehet, hogy ezen megbukik?

Nem hiszem. A minap a herceg a vendégével együtt először kóstolta meg a főztömet. Úgy tűnik, nagy sikere volt, tehát remélem, maradhatok.

Fenséges könyvkiadó

Az 53 esztendős dr. Donatus von Hohenzollern herceg özvegyember, a könyvüzletben érdekelt, ő a Frankfurter Verlagsgruppe tulajdonosa. Sőt Markus von Hänsel-Hohenhausen néven maga is publikál ismeretelméleti tárgykörben filozófiai munkákat.

Tőle azt kérdeztük, miért esett a választása honfitársunkra, és mennyire elégedett vele. – Lászlónak kitűnő a fellépése, megbízható a stílusérzéke és megfelelően diszkrét, ami igencsak fontos, ha különleges vendégeim vannak. Ha olyan úton vagyunk, ahová a szakács nem kísér el, a pörköltjével bebizonyítja, hogy a főzés művészetében is otthon van. Bár a munkája nem egyszerű, hozzáállása és megbízhatósága kitűnő munkaerővé emeli. László olyan pillanatban érkezett hozzánk, amikor még a feleségemet gyászolom, és az ő személyisége is segít, hogy a csend elviselhető legyen.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472129_auto_resized.jpg
origo.hu

Győzött a Hertha, Dárdai Pál 17 éves fia volt a meccs hőse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19934_resized.jpg?avcount=1695575708
origo.hu

Drámai bejelentést tettek az oroszok, ez Ukrajna végét jelentheti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471856_auto_resized.jpg
life.hu

Özönlenek a turisták Adolf Hitler egykori nyaralótáborába: fotón a komplexum

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471467_auto_resized.jpg
ripost.hu

2024 még az idei évnél is szörnyűbb lesz – időutazó leplezte le a jövőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471854_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Castel: A vesztes Ukrajna a törzsek szintjére zuhanhat vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19936_resized.jpg?avcount=1695575708
origo.hu

Előkerült pár meztelen fotó az ágyban hempergő Christina Aguileráról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472046_auto_resized.jpg
travelo.hu

Élőben a konyhából! A koreai szerzetes-séf Budapestre érkezik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469559_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Harry herceg évtizedek óta viseli ezt a karkötőt: szívszorító ok állhat a háttérben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695575708
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469700_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ezt még szokni kell" - szenzációs estét okozott a Fradi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695575708
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/fMv1WZz2b_RRBebBp5YYCEMReAFuqwESbfoDlWxyEZA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E1MDI1MGJkNjYzNTQ5ZWFiMzBmZTRkMGUwZmUyYWY5.jpg
Gyász

A Dunában találták meg a családi vita után múlt héten eltűnt fiú holttestét

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/_CLPM1nFhsbhuJNhOJcLiJcBUxlzqj4l1d0pCkbuJYw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdmYThhMTRkZDdlMTRkNzE5MzdiYTEwOTNhZjk4NDI5.jpg
Aggodalom

Gyilkosságok, robbantások, keresztényüldözés, antiszemitizmus