Elképesztő: pucér tolvajt fogtak Budapesten

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 06. 09:00
A nadrágját is letolta egy forgalmas budapesti úton T. Henrik, miközben rablás után menekült egy őt üldöző biciklis elől. Meztelen fenekét és hímtagját mutogatva akarta bizonyítani: nincs nála semmi. Egy fiatalember visszaszerezte a rablótól a zsákmányt.
H. Á.

Nem várt for­dulatokban bővelkedett egy szokványosnak indult rablás Budapesten. – A Szentmihályi úton léptem ki egy barátom házából, amikor egy idős nő kiabálására lettem figyelmes. Kiderült, hogy a férje nyakából abban a pillanatban tépte ki valaki az aranyláncot. Ott fut vele, mutatott egy fiatal férfira, aki igencsak szedte a lábát. Én biciklivel utána­eredtem. Sikerült megállítanom, és visszaszereznem tőle az ékszert – mutat körbe a helyszínen Krisztián.

A tolvaj ezután két félméteres járólapot felkapott a földről, s azzal fenyegette a biciklist, hogy hozzávágja. – Az egyiket felém hajította, de elhajoltam. Ekkor telefonáltam a rendőrségre, és a headsetemen üldözés közben folyamatosan mondtam nekik, merre járunk – folytatta a hős fiatalember.

A Füredi utcában folytatódott a bizarr kergetőzés: a biciklis próbált a járólapokkal hadonászó tolvaj közelébe férkőzni. – Egyszer csak letolta a nadrágját: ott állt az utca közepén csupasz fenékkel és férfiassággal. Széttárta a karját, és azt kiabálta: miért álljak meg, nincs nálam semmi. A forgalmas utcán jó sokan látták mindezt.

Hamarosan megérkeztek a rendőrök is, és elfogták a húsz év körüli bűnözőt. A zsákmányolt aranyláncot bűnjelként lefoglalták. – Az elfogás után a XIV. kerületi kapitányságra állítottuk elő T. Henrik budapesti lakost, aki elismerte a bűncselekményt. Dolog elleni, erőszakkal elkövetett lopás miatt indult ellene eljárás. Az 57 centi hosszú, több milliméter vastag, 24 karátos sodort aranyláncot visszaadtuk a tulajdonosnak – tájékoztatott a nyomozás fejleményeiről Borók József főtörzsőrmester.

Gyorsított eljárásban született ítélet a pucér tolvaj ügyében: a korábban garázdaság miatt közmunkára ítélt T. Henrik ezúttal egy év börtönt kapott, aminek a végrehajtását három évre felfüggesztették. Addig ajánlatos jól viselkednie, másként leültetik vele.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.