Aktuális

Világjárással ünnepli drogmentes életét a magyar férfi

Tamás Rita

Létrehozva: 2014.07.27.

Fecundus Balbus néven ír blogot az a 45 éves férfi, aki húszévnyi drogozás után állt le. Balbus – kérte, hogy nevét ne írjuk ki – most Dél-Amerikát fedezi fel, merthogy új szenvedélye az utazás. Kukkantsunk be az életébe, van mit tanulni tőle.

Mikor kezdett drogozni?

Ha az italozást is annak tekintjük, akkor tizenhat éves koromtól kezdődően voltak problémáim különböző szerekkel. Szerettem inni, mákteát fogyasztani, heroinozni meg főleg. A következmények azonban szörnyűek voltak. Testileg és lelkileg is megjártam a poklot.

Hányszor próbált leállni?

Sokat szenvedtem, sok időt töltöttem pszichiátriákon, rehabilitációs otthonokban. 2007 áprilisa óta nem használtam, de nem gyógyultam meg. Ezt nagyon fontos tisztán látni, mert csak ennek tudatában vagyok képes megmaradni.

Végül hogy volt képes szakítani a droggal?

Nagyon nehezen. Harmincnyolc éves voltam, amikor utoljára kórházba, onnan pedig egy rehabra kerültem. Itt sikerült megértenem, hogy nem egyszerűen az a bajom, hogy imádom az ópiátok okozta bódulatot, hanem szenvedélybeteg vagyok, tehát képes vagyok megszállottá válni az élet bármely területén.

Tartózkodnom kell tehát az olyan szerektől, tevékenységektől, amelyek negatív következményekkel lehetnek az életemre. Más szóval teljes absztinenciát kell tartanom. A másik fontos dolog volt, hogy kitörjek abból az érzelmi unintelligenciából, amiben léteztem. Ezt a mai napig tanulom.

Miből utazik? Aki drogozott, anyagilag is leépül.

Hét évvel ezelőtt a nulláról indultam. Sokat köszönhetek a családomnak, különösen az édesanyámnak. Az ő jóvoltából, egy saját garzonlakásban kezdhettem új életet. Borzasztóan fegyelmezett vagyok, ennek köszönhetően jól tudok spórolni. Egyébként küldetésemnek érzem, hogy bebizonyítsam, kevés pénzből is lehet utazni. A blogomon – http://fecundusbalbus.blog.hu – tételesen megtalálható, mennyit költök. Két hét alatt átlagban harmincezer forint megy el étkezésre, utazásra, lakhatásra.

Mióta utazik? Mikor jött rá, hogy szeret világot látni?

Mindig is szerettem volna utazni, de a függőségem nem engedte. Nem mertem kockáztatni, hogy akár egy napig is cucc nélkül maradjak. A józanságomban aztán beteljesülhettek az álmaim. Öt éve kezdtem utazni, kezdetben Európában, aztán Ázsiában, Ausztráliában, de közben dolgoztam, tehát ezek csak néhány hetes utak voltak. Stockholmban, egy hostelben ajánlotta egy orosz pár, hogy regisztráljak egy olyan adatbázisba, amelyen keresztül vendégül látják egymást az emberek.

Mikor ment Dél-Amerikába? És miért éppen oda?

2013 augusztusában jöttem el otthonról, és most szeptemberben fogok hazamenni. Az előbb említett utazásaim közben irigykedve figyeltem azokat, akik arról meséltek, hogy már egy éve vannak úton. Én is szerettem volna megtapasztalni ezt a szabadságot. Arra gondoltam, hogy kezdjük a világ végéről. Ezért jöttem Dél-Amerikába.

Ezek után eljutni Kínába például, már nem lesz akkora kihívás. Nekem ez az egyik hobbim. Rengeteg időt töltöttem azzal, hogy a légitársaságok honlapjait böngészve megtaláljam a legjobb ajánlatokat. Amikor összegyűlt annyi pénzem, kiléptem a munkahelyemről, és elindultam. Mindenhol végzek önkéntes munkákat is…

A drog szempontjából a legrosszabb helyen van, nincs kísértés?

Na, azért itt sem úgy van, hogy koka folyik a csapból, de volt rá példa, hogy mellettem kokainoztak. Több mint hét éve tartok teljes absztinenciát, megtanultam kezelni az ilyen helyzeteket. De, hogy a kérdésére válaszoljak, hogyne lenne kísértés. Nem csak itt, otthon is. Aki mást mond, hazudik: kábítószerezni jó. Ahogyan már említettem, csak a következmények miatt nem nyúlok hozzá.

Mit ad önnek az utazás? Üzen vele a sorstársainak?

Az utazás a józanságom ünnepe. Sokkal szélesebb rétegnek szeretném üzenni, hogy nem a pénzen múlik! Ugyanakkor, ahogyan egy barátom mondta, ezzel álmokat adhatok a társaimnak. Ha így volna, az igazán boldoggá tenne.

Tervez később is utazást a világ más tájaira?

Kína a következő kihívás. A szárazföldön szeretnék eljutni oda. Hogy ez mit jelent? Csapják fel az atlaszt, és nézzék meg!

Megbánt valamit az életében, vagy jól van-e minden úgy, ahogy van?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy semmit nem bánok. Viszont abban erősítem magam, hogy így kellett lennie. Most nem volnék az, aki vagyok. Talán nem is utaz­nék. Ilyen értelemben hálás vagyok azért, amin keresztül mentem.

Egyelőre jobb egyedül

Balbus életmódjának következtében a párválasztás és a gyermekvállalás folyamatosan odázódott. A józanságában voltak hosszabb-rövidebb kapcsolatai, de egyre nehezebben alkalmazkodik és fogadja el a másikat. Ezt az utat sem tudta volna elkezdni és végigcsinálni, ha bármilyen érzelmi kötődés fűzi haza. 

Sok barátot elveszített

Balbus sorstársai között akadnak józanok, de olyanok is, akiket elvitt a drogozás.

– Sokan józanul élnek, sok évnyi drogozás után. Azok közül, akikkel én együtt anyagoztam, kevesen csinálják. Sokan meghaltak, sokan felhagytak a használattal, akad olyan is, aki szert váltott, és iszik. Azokat, akik már nincsenek velünk, két csoportra osztanám. Az elsőbe azok tartoznak, akik az anyag közvetlen következtében haltak meg, a másodikba pedig azok, akik már a józanságban, de az anyagozás következményeként mentek el. Itt a fertőzésekre gondolok, elsősorban a Hepatitis C-re. Egy nagyon jó barátom pár éve halt meg. Májtranszplantációra várt, már második volt a listán, de összeomlott a szervezete. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193821_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: Kiderült mikor lép be a háborúba a NATO

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715039110
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195105_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kiderült, milyen sorrendben lesznek a szavazólapon a főpolgármester-jelöltek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715039110
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193382_auto_resized.jpg
travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715039110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715039110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?