Ma is zokogva gyászol Mandela özvegye

feleség
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 03. 14:00
Nem tudta túltenni magát Nelson Mandela elvesztésén a néhai politikus özvegye. Graca Machel először szólalt meg a temetés óta.
Bors

Több mint fél év telt el Nelson Mandela temetése óta, de a néhai Nobel-békedíjas dél-afrikai elnök özvegye ma is összetört ember.

A 68 éves Graca Machel 1998-ban ment hozzá Mandelához, és most először szólalt meg a temetés óta, egy interjúban vallott érzéseiről. Ebben elismerte: még ma is állandóan felébred éjjelente és fogalma sincs, hogy mihez kezdjen az életével.

– Nagyon hiányzik. Hiányzik, hogy fogjam a kezét, hogy etessem. Hiányzik, hogy együtt üldögéljünk a verandán. Amikor már nem tudott beszélni, akkor én beszéltem folyamatosan hozzá. Felolvastam neki a híreket, elmondtam, hogy ki telefonált, ki írt SMS-t. Most valahol máshol jár, ahol még mindig tudok vele kommunikálni, de ezt még tanulnom kell – mesélt érzéseiről Machel.

Az özvegy arról is beszélt, fájdalmán rengeteget enyhített az emberek szeretete.

– Megdöbbentő volt, hogy napokig az én férjemmel foglalkozott a világ összes tévéje, rádiója és újságja. Mindenki róla beszélt és ünnepelték. Ezt nagyon köszönöm. Minden egyes embernek, fiatalnak és öregnek, férfinak és nőnek a világ minden tájáról, köszönöm, hogy gondoltak rá, és szerették őt – mondta az özvegy, aki most a munkának él, hiszen élharcosa lett a gyermekek jobb egészségügyi ellátásáért lobbizó civil szervezetnek.

Graca Machelnek egyébként nem Mandela volt az első tragikus vesztesége: 1986-ban előző férje, Samora Machel mozambiki elnök egy rejtélyes repülőgép-balesetben vesztette életét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.