Holttest csapódott Irina hálószobájába

hálószoba
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 19. 20:00
Egy halott nő meztelen testét találta hálószobájában egy 65 éves ukrán asszony, aki öt kilométerre lakik attól a helyszíntől, ahová a lelőtt maláj Boeing becsapódott.
Bors

Irinia Tyipunova sokkos állapotba került, amikor egy holttestet talált az ágya mellett.

– Borzalmas zajt hallottam, aztán minden elkezdett remegni, és tárgyak zuhantak az égből. Hallottam egy üvöltést, és a holttest a tetőn keresztül belecsapódott a hálószobába – mesélte az ukrán asszony. Nem nyúlhatott a holttesthez, ott kellett hagynia a házában.

– Még mindig itt van a test, azt mondták, meg kell várnom a szakértőket, hogy elvigyék – tördelte a kezét az idős nő, aki alig mert bemenni a házába.

Nem csak őt sokkolta a katasztrófa, hanem minden környékbelit is, hiszen az orosz határ mellett – ahová a gép lezuhant – holttestek százai hevertek, és a becsapódás tíz-tizenöt kilométeres körzetében is találtak roncsokat.

Mint ismert, az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó malajziai utasszállító gépen csaknem háromszáz ember volt, és senki nem élte túl a katasztrófát.

A repülőt – Barack Obama amerikai elnök és számos szakértő szerint – föld-levegő rakétával lőtték le, és a merénylet mögött valószínűleg oroszpárti szeparatisták állnak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.