A módosított KRESZ-rendelet egyetlen kitételt tartalmaz: a biciklisnek biztonságos vezetésre képes állapotban kell lennie. Eddig akinek a szervezetében a véralkohol meghaladta a 0,50 gramm/litert, főútvonalon harmincezres, mellékúton tízezer forintos bírságot fizetett.
– Értetlenül állok a szabályozás előtt – mondta a Borsnak Pausz Ferenc. A közlekedési szakértő szerint a kisebb alkoholfogyasztást a rendőr sem tudja érzékelni. A kerékpáros ugyanis természetesen beszél és mozog ilyenkor is, ám a látótere már beszűkül, ami nagyon veszélyes lehet. Ha a kerékpáros láthatóan nem beszámítható, a rendőr egyet tehet: előállítja.
A Bors munkatársai a fővárosban végeztek tesztet: találomra öt kerékpárost állítottak meg. Négyen kategorikusan elutasították még a gondolatát is annak, hogy alkoholt fogyasztanának, ám egy fiatalember bevallotta, hogy ma sem csak vizet ivott mielőtt útnak indult.
– Örülök a rendeletnek. Nekem ma ez a negyedik söröm, de öt után is simán felülnék a bicajra – mondta a nála lévő italra mutatva Tóth György Imre, aki éppen Budakesziről Óbudáig kerekezett. – Sőt – tette hozzá – egy liter fröccs is belefér.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.