Feldarabolták Juditot, a megölt gyógytornásznőt?

darbolás
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 05. 08:35
Előzetes letartóztatásba helyezték N. Jánost, akit felesége, az egy hónapja eltűnt Judit meggyilkolásával gyanúsítanak. A Bors információi szerint a nyomozók nem zárják ki, hogy a tettes feldarabolta a holttestet.
M. S.

Zoknis lábán szandált viselve, rövidujjú ingben, arcán hűvös nyugalommal lépkedett az őt kísérő rendőrök között N. János a bíróság folyosóján. Első ránézésre senki nem mondaná meg erről az emberről, hogy milyen súlyos bűncselekménnyel gyanúsítják. A kétgyermekes családapát harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a Győri Járásbíróság, az indoklás szerint tartani lehet bizonyítékok manipulálásától és a tanúk befolyásolásától.

Arról azonban senki sem nyilatkozik, milyen bizonyítékok szólhatnak a férfi bűnössége mellett, N. János ügyvédje is elhárította kérdéseinket. Annál beszédesebbek a darnózseliek, akik már a helybéli asszony eltűnése utáni napokban arról beszéltek, hogy a férj végezhetett Judittal. N. Jánosnak ugyanis pont abban az időben tört el a keze, a sérülésre pedig egy meglehetősen komolytalannak tűnő magyarázattal szolgált. Azt mondta, hogy el-esett, miközben csirkét kergetett az udvaron, és ekkor törte el a kezét.

A Bors úgy tudja, hogy a Darnózseli határában végzett rendőrségi kutatás részben eredménnyel járt. A holttest ugyan még nem került elő, de emberi szervek darabkáira bukkantak, amelyek azonosítása még folyamatban van. A terület közelében működő ipari kamerák a kérdéses napon két embert rögzítettek, akik egy-egy zsákkal a kezükben bandukoltak a bozótos felé. Ezek alapján a rendőrség nem zárja ki, hogy a tettes feldarabolhatta a holttestet. Miként megírtuk, a most előzetesbe került férfi édesapját is hosszú órákon át hallgatta ki a rendőrség, de ő végül szabadon távozhatott.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az ügyben semmiféle értesülést nem kommentál.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.