Aktuális

Elszakítják mamájától Laurát, a börtönbabát

P. Gál Judit

Létrehozva: 2014.07.20.

Kacagó tízhónapos kislány kapaszkodik az anyukájába. Boldognak tűnnek mindketten. Pedig börtönben vagyunk, Kecskeméten. Az anya, Csörsz Erika két és fél éves büntetését tölti rablásért. Még két hónap, és a kicsi Laurától jó időre el kell búcsúznia.

A szociális gondozó, ápoló végzettségű Erikának gyökeresen megváltozott az élete, amikor 2010-ben úgy döntött, hogy barátai segítségével kér vissza tizenkétezer forintot, amivel egy fiú – akivel együtt bérelt lakást – tartozott neki. Az addig büntetlen lány három ismerőse keményen meg­verte a fiút, a hitelkártyáját is elvették. Erika nem vett részt a bántalmazásban.

– De nem is tettem ellene. Nagyon bánom – mondja, miközben egyenesen a szemembe néz. – Igaza volt, hogy nem fizetett, barátoknál néhány ezer forint nem adósság – teszi hozzá.

Csörsz Erika önként feladta magát a rendőrségen. Végig szabadlábon védekezhetett. Ennek ellenére ő kapta a legsúlyosabb büntetést. Hat hónappal azelőtt, hogy bevonult, megismerte Norbit, a nála tizenhárom évvel idősebb gépészmérnököt. Nagy szerelem szövődött közöttük. Amikor állapotos maradt, egyértelmű volt: a férfi vállalja az apaságot. Ő lesz a gondviselő, mivel a kislány egyéves kora után nem maradhat az anyja mellett a börtönben.

Erika négyéves volt, amikor őt és két nagyobb testvérét elhagyta az édesanyjuk. Az apja ivott, és napi rendszerességgel verte a gyerekeit.

– Életveszélyben voltunk, ezért helyeztek el 1998. május 11-én nevelőszülőknél – emlékszik. – A kisujjamat sem tudtam rátenni a testemen egyetlen pontra, ahol ne lett volna ott a verések nyoma, mégis, ha tehetem, visszamegyek az apámhoz. Az ismert rosszat inkább akartam, mint az ismeretlent.

Csörsz Erika elvégezte a nyolc osztályt, és olyan szakmát tanult, ahol emberekkel foglalkozhat. Most azt tervezi, ha szabadul, dada lesz. Részletesen elmondja, milyen sokat köszönhet a börtönnek, ahol beszélgetünk. Mert megsegítették őt, amikor a legmélyebben volt. Ebben az intézetben egyéves korukig a gyerekükkel lehetnek az anyák. Ő a legjobb esetben is mintegy négy hónappal azután szabadul, hogy a kislányától el kell válnia.

– Laura itt a legidősebb gyerek, még másfél hónapot lehetek vele – magyarázza Erika. – Két és fél hetes terhes voltam és 48 kiló, amikor bevonultam. Húsz kilót híztam azután, hogy megtudtam, babát várok. Császárral szültem. Végig tudtam, hogy kislány lesz. Most egyre nehezebb nekem. Belegondolok, hogy ki kell őt adnom, miközben mindentől fél. Nagyon ragaszkodik hozzám. Még soha nem járt kint. Az autók hangja, az ismeretlen emberek, minden új helyzet, ami más babának természetes, neki ijesztő.

Csörsz Erikát már fogház fokozatban őrzik, minden lehetséges kedvezményt megkapott. Arra azonban nincs törvényi lehetőség, hogy még négy hónapot vele lehessen a kislánya. Laura édesapja napközben dolgozik, a lány maga is fél a jövő­től. Erika bejelentett la­kóhelye távol van az apáétól, így ő is messzire kerül majd
a kicsitől szeptemberben, amikor áthelyezik egy másik börtönbe.

– Laura beteges kislány, még szopik. Lassan el kell kezdenem elválasztani – simogatja kislánya hátát. Végig ugyanabban a nyugodt tónusban beszél, mint általában az anyák, akik ösztönösen érzik, hogy a babák a hangsúlyukból is tudják, épp mit élnek át. – Olyan szeretetet én biztos, hogy soha nem kaptam, amilyet adni szeretnék egész életemben a kislányomnak. Harcolni fogok érte, hogy felnevelhessem. Csak már ott tartanék! Mert most nagyon félek, hogy elfelejt…

 

Babákhoz alakították az életet

A kecskeméti börtönben az anyák naponta kétszer egy órát lehetnek szabad levegőn a gyerekükkel. Minden kis család külön fürdőszobás zárkát kap. A börtön területén játszószoba van, így biztosítják, hogy a fogságban született babák a körülményekhez képest a legtöbb egyéni foglalkozást, szeretetet kaphassák az édesanyjuktól. Az itt született piciket legtöbbször nem vállalja az apjuk, sem más családtag. Amikor betöltik első életévüket, sokuk nevelőszülőkhöz vagy csecsemőotthonba kerül.

 

Segítséget kér a pszichológus

Nem az a probléma, hogy a gyerek élete a börtönben kezdődött, hanem az, hogy egyévesen elválasztják az anyától – nyilatkozta lapunknak Molnár Gabriella klinikai szakpszichológus. – A korai kötődés épp egyéves korban kezdődik a legerőteljesebben. A gyereknek rendkívüli trauma lehet, hogy az egyetlen biztos pontot, aki eddig volt az életében, elveszíti. Segíteniük kéne a törvényalkotóknak megtalálni azt a törvényi lehetőséget, hogy négy hónapig még együtt maradhasson az édesanyjával a kislány – mondta a szakember.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714969510
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714969510
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188096_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy hét múlva rajtol el Siófokról a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák