Csecsemőgyilkossággal vádolták – álterhes volt

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 18. 08:35
Két orvos diagnózisa alapján hónapokon át tévesen kezelték terhesként a 36 éves Cs.-né Tündét egy alföldi kórházban. A nőt másfél hete súlyos alhasi görcsökkel mentők vitték be. Azzal gyanúsították – állítja –, hogy megölte a babáját.
P. G. J.

– Tizenhat éves korom óta vágytam rá, hogy anya legyek – mondja Tünde. Kéri, nevét ne írjuk ki. Testalkata alapján most is várandósnak tűnik. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Cibakházán él szerény körülmények között élettársával.

– Megvettük a kiságyat, a ruhákat a picinek, azt is megbeszéltük, hogy az első hónapokban édesanyámnál fogunk lakni, mert a házunk még nincs kész. A családsegítő is ellenőrizte, megfelelő helyre kerül-e a baba – bocsátja előre Tünde, mielőtt belekezd kálváriája történetébe.

Október 25-én egy ultrahangvizsgálat után állapították meg először a kórházban, hogy terhes. Mutatja a vizsgálatról szóló kezelőlapot: élő 16–17 hetes magzatot látott az orvosnő a méhében, a magzatvizet átlagosnak írta le. December 11-én ugyanennek a kórháznak a nőgyógyászatán egy másik orvos 20 hetesnek látta a terhességet.

– Felvettem a kapcsolatot a védőnővel, aki rendszeresen ellenőrizte a hasam térfogatát. Az egyik ilyen mérésnél nagyon megijedtem, mert azt mondta, baj lehet a babával, kisebb a hasam, mint volt.

Tünde hetekig félt orvoshoz menni, nem akart azzal szembesülni, hogy esetleg elvetélt, vagy nem is terhes. Másfél hete magas lázzal, alhasi fájdalmakkal kórházba kellett szállítani. Ott ugyanaz a doktornő fogadta, aki először megállapította a terhességet.

– A mentők nevetve mondták, hogy hoztak egy 60 hetes kismamát. Mindenki azzal gyanúsított, hogy elsinkeltem, megöltem a babámat. Az orvosnő állandóan azt kérdezgette, hová tettem a gyereket, mert ő nem tévedhetett, amikor az ultrahanggal vizsgált – folytatja Tünde, akit ezután nőgyógyászhoz vittek. Ő megállapította, hogy az asszony életében nem szült, és a korábban kollégái által véleményezett terhesség minden valószínűség szerint diagnosztikus tévedés. Ekkor hirtelen készségesek lettek a nővel.

– Sírtam, reszkettem, magamon kívül voltam –  emlékszik Tünde. – Képtelen vagyok túllépni azon, ami történt. Az utcában mindenki azt kérdezi, hol a kisbabám. A babakelengyét a húgomnak adtam, aki terhes. Közben pszichiáterhez fordultam. Teljesen kikészültem. Tudom, hogy csomók vannak a hasamban, lehet, hogy soha nem lehet gyerekem. Azért kerestem ügyvédet, mert abban bízom, hogy ha kártérítést fizet a kórház, lesz pénzem kezelésekre, esetleg lombikbébi-programra.

 

6 milliós kártérítésről beszél az ügyvéd

– Hallottam már olyanról, hogy valakinek a jobb térde helyett a balt műtötték, de hogy több orvos is terhesnek diagnosztizál egy nőt, olyanról ötvenéves pályám alatt még nem – nyilatkozta Ábrahám László, Tünde ügyvédje. – Ez az ügy a diagnosztikus tévedés alapesete, ami megkérdőjelezi az orvosok elvárható gondosságát. Ezzel a magatartással kárt okoztak, hiszen Tündének pszichés károsodása lett emiatt. Ultrahangon volt, nőgyógyász látta, védőnővel tartotta a kapcsolatot. Egyértelmű számomra, hogy a kórházat kártérítési felelősség terheli, ami akár a 4–6 millió forintot is elérheti. Miután korrektül elismerték, hogy téves diagnózist állítottak fel, valószínűleg peren kívül meg tudunk majd egyezni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.