Áldozata, aki mostohagyermeke volt, csak nyolc éves volt, amikor molesztálni kezdte a férfi az 1970-es évek végén, és egészen hat éven át tartott a rémálom, írja a Mirror. A nő most attól fél, egykori kínzója kinyomozza hollétét és megint bántani fogja.
„Ez egy szörnyeteg, aki elhiszi a saját hazugságait és szabályait. Erőszakos és gonosz. Az embereknek tisztában kell lenniük azzal, hogy mennyire veszélyes.”
A férfi szabadlábra helyezési kérelmét tavaly novemberben utasították el. Ilyenkor a jogszabályok szerint nem adhatna be két éven belül hasonló kérelmet, ám az Igazságügyi Minisztérium hibája folytán az áldozat vallomását nem mutatták meg a férfi jogi csoportjának, ami miatt lehetővé vált az újbóli meghallgatás. A májusban megtartott tárgyaláson nagy meglepetésre szabadlábra helyezték a férfit.
Az áldozat, aki az abúzust követő években öngyilkosságot követett el, és több idegösszeomlása is volt, élesen kritizálta a baki miatt az Igazságügyi Minisztériumot. Bizonyítékokat akar látni, hogy a férfi viselkedése drasztikusan megváltozott, és már nem jelent veszélyt a társasalomra. A nő elmondta, hogy a pedofil még a börtönből is zaklatta telefonon és levélben, hogy “még nincs vége” és hogy “hamarosan találkozunk”.
A minisztérium azzal próbálta nyugtatni az áldozatot, hogy a pedofilnak a feltételes szabadság idején nagyon szigorú szabályokat kell betartania és részt kell vennie egy programban is. Ha ezeket nem tartja be, visszakerülhet a börtönbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.