Orbán Viktor átugrotta a buzilobbit

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 14. 11:00
Kulka János még májusban írt nyílt levelet Orbán Viktor miniszterelnöknek Kerényi Imre buzilobbizása miatt. A kormányfő válaszlevelet írt, de válaszokat nem adott. A lobbiról feltett kérdéseket pedig egyszerűen átugrotta.
Bors

A színházrendezőből kormánybiztossá lett Kerényi Imre májusban, a Keresztény Színházi Fesztiválon egyebek mellett azt mondta: „Fel kell venni ezzel az erővel a harcot. Ez nagyon nagy harc, ez a buzilobbi tulajdon­képpen. Az egész operát, a nemzetközi operavilágot, filmvilágot, mindent át-, meg átsző”.

Ezek után írt Orbánnak a másságát nyíltan vállaló Kulka János. Azt kérte a miniszterelnöktől, határolódjon el megbízottjától. „Az ön közvetlen munkatársa nem először buzizik nyilvánosan. (…) Ön mindeddig nem mentette fel tisztségéből, de még csak el sem marasztalta” – írta Kulka.

A válasz a napokban meg is érkezett, Kulka a Klubrádióban mondta el, mit is tartalmazott: „Érkezett egy nagyon kedves, szűkszavú válasz a miniszterelnök úrtól, amiben megköszöni az észrevételeimet, és sok erőt és sikert kíván. (…) Arra a három-négy kérdésre, amit föltettem neki, arra igazán nem érkezett válasz” – mondta Kulka.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.