Megható: így szökött meg orvosai elől a 89 éves veterán

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 08. 17:45
Egy 89 éves brit veterán nagy álma volt, hogy ott legyen a normandiai partraszállás 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen, ám orvosai megtiltották neki az utazást. Bernard Jordan azonban mindenkit kijátszott, és végül saját erejéből sikerült eljutnia Franciaországba.
Bors

A 89 éves Bernard Jordan 70 éve maga is jelen volt a normandiai partraszálláskor, ezért érthető, hogy szeretett volna ott lenni pénteken a második világháború sorsát megfordító eseménysorozat jubileumi ünnepségén. A veterán azonban az angliai Hove városában egy idősotthonban lakik, s ápolói – egészségi állapota miatt – nem engedték neki, hogy Franciaországba utazzon.

Jordan azonban nem adta fel, felvette kitüntetéseit, majd esőkabátot húzott magára, és bajtársaival együtt busszal és komppal vágott neki a nagy utazásnak. Eltűnése csak este tűnt fel az otthon személyzetnek, és végül egy másik veterán árulta el, hogy Jordan úr merre kószál. A kalandor öreg bakát természetesen megérkezésekor már újságírók hada várta Franciaországban, akiknek igencsak jó kedvvel adott nyilatkozatot.

– Mivel nem engedtek volna el az ünnepségre, úgy gondoltam, hogy magam veszem kézbe a dolgot és csak reméltem, hogy nem lesz belőle semmi baj. Tavaly eljöhettem, így idén sem láttam rá okot, hogy ne legyek itt. Sőt! Jövőre, s ha megélem, még utána is igyekszem eljönni. – nyilatkozta Jordan.

A Hove-i idősek otthonának szóvivője cáfolta, hogy nem engedték volna el a veteránt az ünnepségre, aki állítólag csak túl későn jelezte részvételi szándékát. A 89 éves férfi azonban katonához méltóan saját erőből oldotta meg a dolgot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.