Intim taxi: tizenöt perc egy menet

intim
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 14. 12:30
Katarzisoktatást és tudatfuvart is választhat az, aki beül a négy CAR-MEN taxi valamelyikébe. De nem ­újféle viteldíjakat hirdetnek így: az intim színház mozgó változatát szeretnék Szegeden meghonosítani.
Délmagyar

Játékos embert jelent a Homo Ludens. Ezt a nevet kapta az a projekt, amelyben színházi taxik járják majd a Tisza-parti várost a következő hetekben. A Reök-palota elől induló, Szegeden cirkáló négy autóban minden néző egy előadás vagy koncert részese lesz a CAR-MEN című rendhagyó, június 25-i és 26-i előadások keretében.

– Nem kell megijedni, nem interaktív színházba várjuk a nézőt, hanem egy intim helyzetbe, ahol a játszókkal együtt utazva válik a produkció részévé. Inkább úgy jellemezném, hogy a nézőt olyan helyzetbe hozzuk, mintha egy akciófilm jelenetében ülne – magyarázta a Délmagyarországnak Benkő Imola Orsolya, a projekt főkoordinátora és életre hívója. Így az egy-egy főből álló közönség katarzisoktatásra jelentkezik Arisztotelész Artúr tanár úrhoz, tudatfuvarra nevez be, hagyja, hogy Übü papa rabul ejtse, és partizándalokat hallgat egy autós koncerten.

Egy-egy fuvar tizenöt percig tart, és a négy autó négy színházi stílust képvisel.

– Az a CAR-MEN kérdése, hogy hogyan kerül be a hétköznapokba a színház, vagy egy autóban ülve hogyan lehet kicsit kiszakadni a hétköznapokból. Célunk, hogy egy derűs napot tényleg derűsen lehessen szemlélni, ne rohanva – folytatta a projektgazda. – Olyan negatív társadalmi környezetben élünk, hogy magunkat ostorozva állandóan a problémákon görcsölünk. Szeretném, ha a színház egy eszköz lenne arra, hogy kiragadja a nézőjét ebből – tette hozzá a projektvezető, aki az amerikai Christine Jones ötletén alapuló intim színházat is megpróbálja meghonosítani a kezdeményezéssel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.