Egyre nagyobb méreteket ölt az iraki polgárháború. Az ISIS elnevezésű terrorszervezet – amelyet brutalitása miatt még az al-Kaidából is kizártak – egy hete indított totális háborút az iraki kormány ellen. Napok alatt elfoglalták az ország felét, és már Bagdadot veszélyeztetik.
A harcokba most a kurdok is beszálltak, de hamarosan furcsa fordulatot vehetnek az események, ugyanis a legfrissebb hírek szerint Irán is fel fog lépni az ISIS ellen: Teherán segítséget nyújt Bagdadnak.
A szélsőséges iszlamistáknak tehát sikerült elérniük azt, amit a nyugati diplomáciának évtizedek óta nem: egy oldalra állította az ősi ellenségeket. Ezt pedig többek között elképesztő brutalitásukkal hozták össze. A közösségi oldalakat az elmúlt napokban elárasztották kivégzett, megcsonkított és felkoncolt iraki katonák fotóival. Az egyik legbrutálisabb kivégzésen jól látható, hogy a katonákat vágómarhaként terelik össze, majd a sivatagban arccal a porba fektetik és hidegvérrel szitává lövik őket.
Meglepő, de az irakiak többsége nem is katonai ruhában, hanem civil öltözékben került elfogásra. Sokan halálukkor a Közel-Keleten megszokott módon focimezben voltak, így például a képeken látni lehetett halálba készülő Nani- és Zlatan Ibrahimovics-mezes bakákat is. Nem új daraboknak tűnnek, hiszen a svéd csatár esetében még Milan-mezről van szó.
A hivatalos adatok szerint eddig 1700 foglyul ejtett katonát végeztek ki néhány nap alatt a szunnita terroristák, de nem csak katonákat öltek halomra, hanem civileket is. Volt olyan utca Moszulban – Irak második legnagyobb városa egy hete került az ISIS kezére – ahol komplett utcákat lőttek agyon: kivitték a házakból a családokat, és halomra öltek mindenkit.
Az elképesztő brutalitás miatt egyre nagyobb a nyomás Barack Obama amerikai elnökön is, aki habár leszögezte, hogy szárazföldi katonákat nem küld vissza Irakba, valamilyen módon bekapcsolódhat az ellentámadásba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.