Börtönbe akart menni, ezért rabolt a vasi férfi

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 10. 20:55
Hétévégén szabadult a börtönből, de máris visszavágyott az a férfi, aki azért fosztogatott, hogy a rendőrök elkapják. Azzal indokolja tettét, hogy a kinti világban úgy is hajléktalan és munkanélküli lenne.
Bors

A börtönben még képes vagyok emberi módon élni, és tudok dolgozni is – ezzel indokolta tettét az az 55 éves férfi, aki szombaton szabadult a börtönből, de rögtön elkövetett egy rablást, hogy visszamehessen. A Vas megyei Halogyból származó férfi korábban sikeres súlyemelő volt, de sportpályafutása végeztével kisiklott az élete.

– A tettes szombat reggel tért be egy zalaegerszegi belvárosi dohányboltba. Kést fogott az eladóra, a bevételt követelte, majd miután hatástalan maradt a felszólítása, a késsel a pulton lévő üvegablak nyílásán benyúlva megismételte azt – mondta dr. Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

A bolt alkalmazottja odaadta a pénzt, de közben megnyomta a riasztó gombját. Pár perc alatt odaért a biztonsági szolgálat, az 55 éves ember azonban meg sem próbált elszökni. A volt súlyemelő nyolc évet töltött már börtönben halált okozó testi sértés, zsarolás és garázdaság miatt. Lévén, hogy hajléktalan és munkanélküli, visszavágyott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.