6 600 000 forintot kap Martonyi János, éppen a Fidesz-kormány megalakulása előtt napokkal, a 2010 májusában kihirdetett törvény alapján. Eszerint félévnyi keresete jár annak a búcsúzó miniszternek, aki tisztségét legalább három évig betöltötte.
A volt külügyér a Mol igazgatóságába ül át, ami első látásra nem akkora üzlet, mint a miniszterség.
Tárcavezetőként ugyanis 1 millió 101 ezer forintot keresett, ehhez jöttek még a külföldi útjai után járó napidíjak. A Molban 7,5 millió nettót kap egy év alatt, azaz 625 ezer forintot vihet majd haza tisztán, havonta, igaz, mindez nem jár annyi elfoglaltsággal. Juttatásához tartozik még havonta száz darab Mol-részvény, ami mai áron 1 millió 295 ezer forintot ér.
Paksért felel Németh Lászlóné
Rosszabbul jár Németh Lászlóné, aki nem folytatja fejlesztési miniszterként, a paksi atomerőmű-beruházást felügyelheti majd. Némethné három hónapnyi pénzzel távozhat. Ez 3,3 millió forint bruttó lesz, mivel 2011. december 23-án nevezték ki, tisztsége pedig – papírforma szerint –, az Orbán Viktor miniszterelnöki esküjével automatikusan felálló, új kormány megalakulásáig, azaz május 10-ig tartott. Némethné fél évvel csúszott le a hathavi juttatásról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.