Sérült embereket foglalkoztat a fehérvári étterem

étterem
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 29. 13:00
Megváltozott munkaképességű és sérült embe­reknek ad óriási lehetőséget dr. Hermann-né Nagy Vera. Székesfehérvári éttermében csak olyanokat foglalkoztat, akik súlyos betegség után rokkantnyugdíjassá váltak vagy értelmileg sérülten születtek. Kiút a reménytelenségből.
Gergály Judith

Kora reggeltől nagy a sürgés-forgás a fehérvári étteremben, a konyhában készülnek a finomságok. Bognár Gábor és Finta Richárd szakács. És mindketten egészségesek. Ők irányítják a kis éttermi csapatot. A Hatpöttyös az ország egyetlen családi vállalkozásban működő étterme, ahol szinte csak megváltozott munkaképességű és sérült embereket foglalkoztatnak. Többen súlyos, daganatos betegségből épültek fel. A hely megálmodója amúgy dr. Hermann-né Nagy Vera. 

– Három gyermekem közül a legkisebb lányom, Zsófi a születésekor sérült. Kiskorától kezdve boldog volt, amikor a konyhában segédkezhetett nekem. Nem tagadom, miatta nyitottuk az éttermet a férjemmel és a másik két lányommal. Már látjuk, nagyon jó döntést hoztunk – mondja az ügyvezető.

Tizenöten dolgoznak a vendéglőben, fiatalok és idősebbek egyaránt. Mindegyiküket a munkaügyi központ közvetítette. A megváltozott munkaképességűek közül legtöbben komoly betegségen estek át. Emiatt a teherbírásuk csökkent, és nem alkalmazták őket más munkahelyen.

Persze máshol, az állásinterjúkon azt sem nézték jó szemmel, hogy rendszeresen kezelésekre kellett járniuk. A többiek pedig hiába szereztek szakmát speciális iskolában, akkor sem kaptak állást. A fehérvári étteremben nem kérdezôsködnek, nincsenek alkalmassági tesztek, nem méregetik gyanúsan a jelentkezôt. Munkát adnak.

– A köztudatban gyakori az előítélet a megváltozott munkaképességű és sérült embe­rekkel szemben – folytatja Hermann-né. – Türelemmel és odafigyeléssel ők is kiválóan végzik a munkájukat, és hálásak érte, hogy szükség van rájuk. Munkatársaink segítenek egymásnak, nincs versengés, boldogok, hogy dolgozhatnak. És azt hiszem, ez a legfontosabb.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.