Profi hentesként szabadult meg újszülöttjétől

hentes
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 02. 21:00
Hogy tovább bulizhasson, borzasztó módon végzett gyerekével egy húsbolti eladó, miután megszülte. Anyja nem bírta elviselni, mit tett a lánya: öngyilkos lett.
Bors

Szerette a pörgést, a bulikat, az éjszakai életet és a fiúkat a 20 éves Nadine. Ki nem az ő korában? És, bizony, ezt az életformát alaposan fel tudja forgatni egy gyerek. A regensburgi nő, aki teherbe esett egy mámoros éjszakán, nem akarta, hogy egy újszülött idejekorán véget vessen a féktelen fiatalság korszakának. Úgyhogy elvágta a torkát a csecsemőnek.

A hentesbolti szakeladóként dolgozó német lány tavaly február hetedikén hozott világra egy kisfiút odahaza, a szülői házban. A gyereknek mindössze 30 percnyi élet jutott osztályrészül: anyja, miután kicsit kifújta magát, megfojtotta. Sőt, hogy biztosra menjen, egy szőnyegvágó késsel elvágta a nyaki verőerét, és elmetszette a légcsövét is.

Az újszülött holttestét két hónapra elrejtette, csak utána tette ki a Duna partjára. S mindezt a szörnyűséget azért vitte véghez, mert – miként a vádirat fogalmaz – félt attól, hogy „a jövőben akadályozva lesz szerteágazó társasági és szexuális kapcsolatainak fenntartásában”.

A Bild tudósítása szerint Nadine most mosolyogva lépett be a regensburgi bíróság tárgyalótermébe, és figyelmesen együtt olvasta az ügyésszel a vádiratot, amikor az ismertette. Ügyvédje azt tanácsolta neki, semmit se mondjon.

Egyébként azon a napon, amikor a vádlottat elfogta a rendőrség, 44 éves édesanyja egy vonat elé vetette magát. Búcsúlevelében állítólag azt írta: „Tudom, mit tett a lányom.”

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.