A Rábaközben egyedülálló látványossággal gazdagodott Rábacsécsény. A falu közepén kemencét építtetett az önkormányzat. A turistaforgalom fellendülését várják a községvezetők a fejlesztéstől.
Teljesen ugyan még nem készült el, de a helyiek tetszését már így is elnyerte. Az sem véletlen, hogy hol állították fel. Kovács Teodóra polgármester elmondta: a pályázat feltétele volt, hogy turistaútvonal mellett kell elhelyezni a sütőt. A falun a Rába–Sokoró útvonal halad keresztül, így oda került.
– A Rábaközben még nem találkoztam olyannal, hogy közterületen építettek volna kemencét. Mi megtettük, és azt reméljük, minél több vendéget tudunk majd a faluba csábítani a benne sült finom ételekkel – fogalmazott a polgármester. – Bízunk benne, hogy megállnak majd nálunk a kerékpáros, a gyalogos és a vízi turisták is. És hogy néhány éjszakát itt is töltsenek, önkormányzati szállást alakítunk ki rövidesen.
A csécsényiek úgy tervezik, a kemence közösségi hellyé is alakul. Községi rendezvényeknek ad majd helyet, de családi programokra is „kölcsönkérhető” lesz.
A kemence fölé még tetőt emelnek, köré asztalokat, padokat helyeznek, és kerékpártárolót is terveznek. A falubeliek kissé csodálkoztak, amikor megtudták, hogy közös kemencéjük lesz, de örülnek is neki. Magyar Alajosné például a Kisalföldnek kifejtette: kissé szokatlan ötlet, de minden bizonnyal ki lehet használni.
– A mi korosztályunk számára még természetes volt, hogy otthon a kemencében sütöttünk. A mostani fiataloknak bizonyára újdonság, de mi szívesen megtanítjuk őket a titkokra. Bízom benne én is, hogy falunknak hírét viszi a köztéri sütöde – jegyezte meg Magyar Alajosné.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.