Ha csak három centiméterrel magasabb lenne, most nem enné a mérget a 32 éves Melodea Rekemeier. A Németország északnyugati részén fekvő kistelepülésen, Hövelhofban élő nő – két gyermek édesanyja – ugyanis nem vezethet autót, mert csak 147 centi. Annak ellenére, hogy szülőhazájában, a Fülöp-szigeteken hét éve jogosítványt szerzett, és nem volt balesete sem. Az illetékes német közlekedési hatóság ugyanakkor nem engedi, hogy a volán mögé üljön.
Melodea 2009-ben költözött Németországba, mert hozzáment a most 47 éves Jörghöz – írja a Bild. Mivel a Fülöp-szigeteki jogsija új hazájában nem érvényes, néhány év múltán beiratkozott egy autósiskolába. Miután megcsinálta a KRESZ-vizsgát, és vett 40 vezetési órát, jelentkezett a forgalmi vizsgára. Oktatója bátorította, hogy lazán megcsinálja, a vizsgabiztos azonban nem engedte vizsgázni sem, mert túl alacsony.
Bár több mint 140 centiméter, vagyis a jogszabály értelmében nem törpenövésű, mivel 150 centi alatt van, orvosi igazolást kellett szereznie 476 euróért (145 ezer forintért), hogy alkalmas a vezetésre. Egy ortopédus írásba adta, hogy semmi nem korlátozza egy B-kategóriás gépjármű vezetésében, annak ellenére, hogy az orvos mérése szerint még csak nem is 147, hanem mindössze 142 centisnek bizonyult.
A hatóság azonban erre újabb próbavezetést rendelt el egy szakértővel 178 euróért (54 ezer forintért). Azt mondták, ők csak az előírásokhoz tartják magukat. A törpenövésűek német szövetsége szerint a hivatal tudatlanságból túlreagálja a dolgot. Sok taguknak van jogsija. Az apró asszony pedig úgy döntött: jelentkezik a közeli nagyváros, Bielefeld egyik autós iskolájánál, hátha az ottani hatóság rugalmasabb.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.