10 éven át erőszakolta a család a kislányt

perverz
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 14. 21:00
Az egész család részt vett abban az erőszakban, amelyre nemrég derült fény az Egyesült Államokban. A Jackson-fivérek tíz éven keresztül erőszakolták a fiatal lányt, aki mindössze négy éves volt az első alkalom idején.
Bors

Hat fivért és a szüleiket tartóztatta le a rendőrség Észak-Karolinában nemi erőszak miatt. A gyanú szerint a beteg család tíz éven keresztül erőszakolt meg egy fiatal lányt, annak négy éves korától kezdve. Az ügyre azután derült fény, hogy a legidősebb, 27 éves fivér meggyónta a szörnyűséget a helyi papnak.

Az egész família részt vett az erőszakban. A két szülő a kép jobb oldalán látható

A hat Jackson-testvér mindegyike szexrabszolgakétn használat fel a védtelen lányt. Jon jelenleg 25, Matthew 23, Nathaniel 21, Benjamin 19 és Aaron 18 éves most. Az eset 2003 januárja és 2012 decembere között történt. A zsaruk a teljes családot lekapcsolták – írja a New York Daily News című híroldal. A lány nevét nem árulták el, de annyit lehet tudni, hogy a most 16 éves fiatal jelenleg Colorado Springsben él. A lány szülei az ügy kirobbanása után költöztek el.

A ház, ahol a rettenet folyt 10 éven át

A család egy kétszintes házban élt, nem messze a főúttól, távol a város zajától, így fordulhatott elő, hogy nem derült fény korábban az esetre. A fogva tartott lányról, arról, hogy miként került a család karmai közé, egyelőre nincs hír. Az apa zongorahangolással foglalkozott, a fiúk a családi birtokon dolgoztak, ileltve fémet gyűjtöttek.

A 18 és 27 év közötti fivérek egyébként a rendőrség szerint jócskán az átlag alatti intelligenciával rendelkeznek, néhányuk még a nevét is képtelen leírni. Évtizedekre börtönbe kerülhetnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.